https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Hervay Gizella: A gondolat útja

    Anyám, gyilkosok és elmebetegek
    közé szültél védtelen csecsemőnek!
    Hazám háború volt, apám katonaszökevény.
    Megindultam a háború vonatain,
    ütközőkön, vagonok tetején,
    befogadott az éhezők közössége, kenyeret adott.
    így szöktem vissza anyámhoz
    a történelem határain át.

    A gondolat útja így alakult agyamban.
    Minden új gondolatom végigjárja
    az eszmélés útját az emlékezés vonatain,
    ütközőkön, vagonok tetején,
    s a befogadó közösség kenyerét követeli,
    hogy szülőföldre találhasson végre
    a történelem határain át.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Parti Nagy Lajos: Halk, talmi vers az irodalom házához

    Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,
    hol majd a szellem megteáz,
    és megkávéz. S a test is.
    Ott éri majd nap is, napest is,
    hol súlyosul és sűrül alkonyatkor
    a Károlyi-kert fáin a konyakpor,
    s úgy hull reá estére kelve
    a mélabú, mint nők testére kelme.
    S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált
    kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,
    ringatja szőke, keserű sörét,
    míg fönt a lámpák barna réz
    nyelén szikráz a méz.
    Ne kábéház, ne virtuália
    s ne csak papír légy, légy, te Ház,
    hol élő és holt szimbióz’ időz,
    piros, fehér, zöld, híg és mélylila
    füstöl, szépelg és kosztol,
    aranylik, ottlik, és babitslik,
    a versek jól tömött staniclik,
    nagy dunnazsák a próz’,
    s tán mégse minden anything, ha goes.
    Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,
    ha már papír, hát légypapír, te Ház,
    mit jószándékok zümmögése ráz,
    hogy végre mégis elrepülni kész,
    nem egyfelől de kissé egyfelébb,
    röpülj te kő, te könnyű és nehéz,
    s ne csak papírröpülj, te Ház!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wass Albert: Darvak

    … Fent ék alakban vonulnak a darvak…
    Nem is tudom miért fáj úgy nekem
    ez az éles, tragikus ék alak…
    Érzem talán: ez lesz a végzetem.

    Ha egyszer ősz lesz,
    és értem küldenek a csillagok,
    mint Lohengrinért: csoda-táltoson,
    amikor meghalok:
    daruvá változom.

    És jönnek majd a többi darvak,
    körüllebegnek, szárnyra kapnak,
    s amíg lent elsirat az ének,
    a végtelenbe elkísérnek.

    Valaki akkor feltekint az égre,
    nem tudja mért, de könny szökik szemébe:

    … fent ék alakba vonulnak a darvak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdélyi Gábor: Éjjel

    Csak aludj
    Én itt vagyok Veled!
    őrzöm álmod, megfogom kezed
    míg Te megszövöd sorsomat.

    Nyugodt vagy…
    csak a takaró ölel át
    befonva tested vonalát
    lélegzeted könnyű fuvallat a gyenge fényben –

    Már nem félek.
    Kimondhatatlan szavakkal kereslek
    reggelente smaragd tükörbe nézek
    (mikor kinyitod szemed!)

    Tökéletes vagy!
    Mint régen látott tiszta álmaim
    rádfeszülnek forró vágyaim
    szivárvány tündérei.

    Még nem fekszem melléd…
    nézlek megnyugodva.
    Vágyakozom a tiszta mozdulatra
    – alszol és átölel kezed! –

    Csak aludj!
    Én itt vagyok Veled….
    félem álmaid és keresem kezed
    csak szeretlek Gyönyörűm.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • T. Fiser Ildikó: Egy hely

    egy hely, hol összeér a föld az ég
    egy hely, hol mindig béke van
    egy hely, hol másképp lát a lélek
    s hol minden jónak helye van

    egy hely, hol táguló világ a szív
    egy hely, hol megértésre lelsz
    egy hely, hol talán nevetve sírsz
    s hol alkotásoddal mindig ölelsz

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Derengés

    Milyen nehéz tud lenni az éj!
    Mint ma, mikor a Hold szigorú és kevély,
    s a csillagok sem csókolnak homlokomra álmot.

    Úgy ül lelkemre a sötét, mint súlyos,
    rám kiabált átok, s terhe alatt csak nyögnek
    a meglassúdott órák.

    Csak bámulom a kertet az ablakon át,
    követem, mint surrannak odakint az árnyak,
    a szél mint öleli a jajgató fákat, s hogy
    bújnak egymásba a reszkető levelek.

    A világ bódultan szendereg, mikor én még
    virrasztom a konok-rút időt. Itt várok a
    szunnyadó virradat előtt, s lesem, mikor
    fényesül a mélybe zuhant horizont.

    S végre látom, ahogy a kelő nap lágy színeket
    bont. Halványsárga és rózsa terül el a tájon,
    valahol éppen megszökik egy álom,
    s a hajnal csöndesen az ablakomra hull.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • . kaktusz: Tudod, arra gondoltam

    Tudod, arra gondoltam,
    mennyire fontos az embernek
    a visszajelzés.

    Nem,
    nem az elismerésre gondolok.
    Az más.

    A visszasimogatásra.

    Arra,
    ha valaki meggyógyít
    egy beteg madarat,
    nem vár érte köszönömöt
    se fizetséget,
    de megsimogatja
    a búcsúzkodó szeretetkör.

    Aki szeret, azt szeretné adni,
    amit maga is legtöbbre tart.

    A madár a repülést.
    Mit adhatna mást?

    Aki szeret,
    azt adja,
    amit legszebbnek,
    legjobbnak tart a világon.

    Simogat,
    akit boldoggá tesz,
    ha szeretetből megsimogatják,

    betakar,
    aki arra vágyik,
    egy szerető kéz betakarja.

    Nem,
    nem azért, hogy visszakapja,
    az igazi szeretet
    nem ismeri az üzletet.

    Csak, mert aki szeret,
    azt adja,
    ami számára a legkedvesebb.

    Ha tehetné, a szívét adná.

    De,
    mert nem teheti,
    hát azt,
    ami nagyon fontos.
    Neki.
    Aki adja, annak.

    Szeretettel adni,
    csak a legfontosabbat lehet.

    A legmelegebb szót,
    a legszebb mosolyt,
    a legkülönlegesebb kavicsot.

    A legkedvesebb mozdulatot,
    a legforróbb fohászt.

    Annak, akit szeretünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kabós Éva: 80 évesen

    Szeretnék versben elbúcsúzni
    attól, mi szép volt nekem,
    “törvényen kívül” is fény,
    és virágok a hegyen…

    Oly szegényen ezüstöm volt a
    lármázó patak,
    szépen búcsúzni
    fáradó agyamban már
    nincsenek szavak…

    A fények ott játszanak
    még mindig a hegytetőn,
    de elérni a
    csúcsokat már nincs erőm –

    nem jutok fel a
    rímeket-rejtő hegytetőre,
    vonszol magával
    erdélyi sorsom nyolcvan éve –

    s nincs már erőm bontani
    piros fonalat: teremteni párnát, terítőt

    • az ősit -, írásosat…

    De még szeretném megköszönni,
    mi szép volt nekem,
    fényt és virágot
    a Mezőség dombjain,
    és a székely hegyeken,

    megköszönni a hópelyhet
    és napot,
    az eltévedt golyókat
    és az eltaláló szót –

    Egy versbe zárva megköszönni,
    hogy még itt vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • P. Pálffy Julianna: Emlékké szépülnek a pillanatok

    Emlékké szépülnek a pillanatok,
    hiába fogytak el a percek,
    nem lettek hónapok és évek,
    mégis mi voltunk egymásnak lélegzet,
    szomjat oltó nedű,
    vad éhet csillapító étek.

    Balzsam voltál a szívemen, fényem,
    visszaragyogtál rám, csillagom,
    csak néha folyhatott titkon érted
    könny az arcomon,
    mert úgy szerettelek,
    gyengéden féltve –
    óvtalak magamban is –
    s nem vártam semmit cserébe.

    Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
    magányod metsző hidegét
    sütötte felém
    börtönbe zárt vágyad,
    és te szikrázni hívtál,
    lángoló örvényben,
    mámortól édes édenben élni,
    ahol megtanítottál engem –
    vagy én tanítottalak téged, Kedves? –
    csókdallamokkal szerelemzenélni…

    Forrás: Facebook

  • Gáti Kovács István: Szerelmes lány ráolvasása alvó kedvesére

    Jaj, ha egyszer is megunnál,
    másik szívben sátoroznál,
    más szobában, másik ágyban,
    más szerelem faodvában.

    Legelőször nézz tükörbe,
    közben csöndben járjál körbe –
    lábujjhegyen, finom-halkan,
    amíg végképp meg nem haltam!

    Aztán állj az ablak elé,
    a szél elé, a nap elé!
    Engem rólad letépjenek,
    szagomból kiégessenek!

    Mikor tőlem megkönnyültél,
    poklos tüzemből kihűltél,
    akkor szállhatsz mással ágyba,
    akkor dőlhetsz mással nászba!

    De addig még fogj magadhoz,
    szorítsd arcod az arcomhoz,
    szerelem harangja kondulj,
    szép szívemből ki ne fordulj!

    Forrás: Facebook