https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Wisława Szymborska: Statisztikai összefüggések

    (Csordás Gábor fordítása)

    Száz emberből

    Mindig mindent tud:
    ötvenkettő.

    Minden lépésnél habozik:
    szinte mindenki más.

    Kész segíteni,
    ha gyorsan megy:
    negyvenkilenc.

    Mindig jó,
    mert nem tehet másként:
    négy – na jó, talán öt.

    El tud ismerni, irigykedés nélkül:
    tizennyolc.

    Ifjan megbotlott
    (de már vége):
    teljesen hatvan.

    Akivel jobb szóba sem állni:
    negyvennégy.

    Örökké retteg
    valakitől-valamitől:
    hetvenhét.

    Boldogságra képes:
    legfeljebb huszonhárom.

    Egymagában ártalmatlan,
    tömegben megvadul:
    több mint a fele, annyi szent.

    Kíméletlen,
    ha alkalma nyílik rá:
    jobb, ha még
    sem tudjuk.

    Visszatekintve bölcs,
    nem sokkal több,
    mint előre.

    Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
    harminc
    (bárcsak tévednék!)

    Összecsuklik a fájdalomtól
    és nem lát reményt maga előtt:
    előbb-utóbb nyolcvanhárom.

    Igaz ember:
    alig harmincöt:

    Vagy, ha úgy jobban érthető:
    három.

    Szánalomra méltó:
    kilencvenkilenc.

    Halandó:
    százból száz –
    ez a szám soha nem változik.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

    (Csordás Gábor fordítása)

    Nem halhat meg a macskának csak úgy.
    Mert mit kezdjen a macska
    egy üres lakásban.
    Ugráljon a falra.
    Dörgölőzzön a bútorokhoz.
    Mintha semmi se változott volna,
    mégis kicserélődött minden.
    Minden a helyén,
    mégis szanaszét.
    És esténként már nem ég a lámpa.

    Léptek a lépcsőházban,
    de ezek nem azok.
    Egy kéz halat tesz a tálba,
    de ez a kéz sem ugyanaz.

    Valami nem kezdődik el
    a szokásos időben.
    Valami nem úgy pereg le,
    ahogy kellene.
    Valaki itt volt és itt volt,
    aztán egyszercsak eltűnt,
    és most makacsul nincs.

    Minden szekrénybe belestünk,
    végigfutottunk a polcokon.
    Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
    A tilalmat megszegve
    még a papírokat is szétkotortuk.
    Mit tehetünk még.
    Alszunk, váralkozunk.

    Csak jöjjön vissza,
    csak kerüljön elő.
    Akkor majd meglátja,
    hogy a macskával nem lehet így.
    Majd úgy megyünk elé,
    mint akinek cseppet sem sietős,
    óvatosan,
    vérig sértett tappancsokon.
    És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: A kor gyermekei

    (Gömöri György fordítása)

    A kor gyermekei vagyunk,
    S ez a kor – politikus.
    Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
    a nappaliak, meg az éjjeliek,
    mind, mind politikai ügyek.

    Akarod, vagy nem akarod,
    génjeidnek politikai múltja van,
    bőrödnek politikai színárnyalata,
    szemednek politikai látásmódja.

    Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
    amiről hallgatsz, annak a jelentése
    így, vagy úgy – politikai.

    Még az erdőben barangolva is
    politikai teszel
    a politikai talaján.

    Az apolitikus versek is politikusak,
    s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.

    Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
    Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
    Politikától vemhes.

    Még csak emberi lénynek sem lenned,
    ahhoz, hogy politikai fontosd legyen.

    Elég, ha kőolaj vagy,
    erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
    vagy akár konferencia-asztal, amelyből alakjáról
    hónapokig tart a vita.

    Közben emberek pusztultak el,
    állatok múltak ki,
    házak leégtek,
    és elvadultak a földek,
    éppúgy, mint a régi időkben,
    amelyek kevesebb voltak politikusak.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Atlantisz

    (Gergely Ágnes fordítása)

    Voltak, vagy mégsem voltak.
    A szigeten, vagy a szigeten sem.
    Az óceán volt, vagy nem az óceán volt,
    ami elnyelte őket, vagy nem.

    Akadt-e szerető szeretőre?
    Akadt-e harcostársra harcos?
    Minden megtörtént, semmi sem történt
    ott, vagy mégsem ott.

    Hét város meredt az égnek.
    Látta-e valaki?
    Örökké ott akartak állni.
    Hol a bizonyság?

    Nem találták fel a puskaport, nem.
    A puskaport feltalálták, igen.
    Valószínű. Kétségbevonható.

    Nem maradt róluk feljegyzés.
    Nem dobta ki őket se föld,
    se lég, se tűz, se víz.

    Nem őrzi őket se kő,
    sem esőcsepp.
    Nem tanultak meg pózba
    merevedni, jeladásra sem.

    Egy meteor lezuhant.
    Nem meteor.
    A tűzhányó kitört.
    Nem tűzhányó.

    Valaki valamit kiáltott.
    Senki semmit.

    Ezen a plusz mínusz Atlantiszon.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Album

    (Csordás Gábor fordítása)

    Senki nem halt meg a családban szerelemtől.
    Volt, ami volt, de semmi mítosznak való.
    Szárazkor Rómeói? Torokgyík Júliái?
    Némelyek még a gyarló aggkort is megérték.

    Senki nem pusztult bele, hogy nem érkezett
    válasz egy könnyekkel öntözött levélre?
    Végül mindig beállítottak a szomszédok
    rózsákkal, cvikkerekkel.

    Senki sem fulladt a kombinált szekrénybe,
    mikor hirtelen a szerető férje betoppant!
    Fűzők, köpenykék, fodrok miatt senki
    nem maradt le a fotográfiákról!

    A lelkekben soha az ördögi Bosch!
    És pisztollyal a kertbe sem, soha!
    (Végezték fejlövéssel, de más okokból
    és tábori ágyon.)

    Ezt itt, révült kis kontyával és
    mint bál után, aláárkolt szemekkel,
    nagy vérfolyás ragadta ugyan el,
    de nem miattad, táncos, nem bánatában.

    Talán valaki még a dagerrotípiák előtt —
    de az albumban lévők közt, tudtommal, senki.
    A bú derűre fordult, napra nap telt,
    és ők, vigasztalódván, náthában haltak el.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

    Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
    megtagadlak, már nem vagyok tied;
    gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
    hogy ledobhattam bilincseimet.
    Egy kézfogás még, – töröld eskünket
    s ha találkoznak sorsunk útjai,
    ne árulja el se szó, se tekintet,
    hogy a volt vágyból maradt valami.
    Most, bár szerelmünk már-már alig él,
    s ravatalánál zokog a hűség
    és utolsót lüktet a szenvedély
    s a tisztulás lefogja a szemét,
    most még, noha mindnyájan elsiratták
    fel tudnád támasztani, ha akarnád.

    Szabó Lőrinc fordítása.

    Forrás: MEK / DIA-PIM

  • Paul Géraldy – Finálé

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Finálé

    No, szervusz. Nem feledtél semmit itt? Nem?
    Nincs több szavunk. Mehetsz, bús ideál.
    Indulj… De várnod kell most mégis itten.
    Esik az eső… Várd meg, míg eláll.
    Végy valamit! Mert hűvős az idő
    künn. A kabátod tán… Amit találtam,
    mind visszaadtam? Nincsen semmi nálam?
    Levél? vagy egy arcképed? semminő?
    Hát hogyha válunk, nézz reám előbb…
    Vigyázz! Ne sírjunk! Buta lenne szörnyen.
    Ugye nehéz meglelni árva főnkben
    ma azt a két jó, rég-volt szeretőt?
    Egymásnak adtuk a két életünk
    örökre… S visszavesszük most iszonnyal!
    Elindulunk nevünkkel, élhetünk,
    s máshol bolyongunk… Ó, minden bizonnyal
    majd szenvedünk… egy darabig. De végül
    jön a felejtés, amely megbocsát.
    Külön leszel te és én, nincs tovább,
    két ember a magánnyal összebékül.
    Múltamba lépsz, máris. Véletlenül
    találkozunk majd valahol az utcán.
    Távolról nézlek, és eszembe jutsz tán,
    amint a szélben új ruhád repül.
    Aztán elmúlnak hosszu hónapok,
    és rólad, akiért a porba rogytam,
    barátaim beszélnek, hallgatok
    s azt kérdezem tőlük tünődve: “Hogy van?”
    Milyen kicsinykék is a “nagy” szivek!
    Pedig hogy őrjöngtünk egykor, be szép volt!
    Tudod-e még a lángolást, a tébolyt?
    A mi hires szerelmünk, jaj, mi lett!
    Hiába mondtuk hát mi is: “szeretlek”,
    annyik vagyunk csak itt, mint mindegyik?
    Mily megalázó. Ezek a szerelmek?
    S mi, mint a többiek? Mi!… Hogy esik!
    De ily időbe mégse menj… Maradj!
    Igen, maradj! Lehet tán élni még itt.
    Nem tudni. A szivünkön ott a fagy,
    de már nagyon megszokta azt a régit.
    Lesz valahogy. A régi nem olyan rossz.
    Sem a szokás. Nem frázisok ezek…
    Hát ülj le mellém, csöndesen unatkozz,
    S melletted én is egyedül leszek.

    Forrás: MEK

  • Paul Géraldy – Mea culpa

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Mea culpa

    Mondd, érzed-e, hogy tévedésem
    mily végtelen:
    szivedbe raktam el egészen
    az életem.
    Mikor szerettelek nagyon,
    azt hittem, hogy ami van itt lent,
    a földet, az eget, a Mindent
    beléje zárhatom.
    Most látom ezt a nagy hibát,
    szenvedsz te, és én felnyögök.
    Nem fér el egy egész világ
    a homlokod mögött.
    Szived meleg, szelíd, belátom,
    s jó igazán.
    De kívüle más is van a világon
    s nem pótolhatja sem a barátom,
    sem az anyám!

    Forrás: MEK

    😊

  • Paul Géraldy – Bölcsesség

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Bölcsesség

    Ne lássunk nagyra dőre ésszel;
    a Boldogság, bárhogy keressék,
    nem mindegyik bokorba fészkel.
    Ahhoz kevesebb idegesség,
    vagy tán ezerszer annyi pénz kell.
    Lásd, a való értékesebb még.
    Érjük be hát vele ezentúl,
    azzal, mi van, lemondva önként:
    két régi szerető, ki felgyúl,
    megőrül, elveti az önkényt,
    időnként.
    Sok már az is, hogy itt a Földön
    két ember csöndbe megmaradhat,
    s hogy mindig egymással törődjön,
    együtt van és csak néha hallgat.
    Aztán ha lelkünk magaunt,
    s ha túlfeszítve az agyunk,
    olykor nagyralátók leszünk,
    nyilván rossz a természetünk,
    vagy tán túlokosak vagyunk.

    Forrás: MEK

    😊

  • Paul Géraldy – Múlt

    (TE MEG ÉN ciklus – Fordította: Kosztolányi Dezső)

    Múlt

    Valaha, hogy a párom lettél,
    most három éve már,
    riadva-tétován szerettél.
    De minderről letettél.
    S úgy érzem, érte kár.
    Ma idejössz hozzám, levetkezel,
    feltűzöd a hajad, enyém leszel…
    Bezzeg nem voltál akkor ily gyors.
    Így hívtalak becézve: kislány.
    Halkan suhantál, drága-titkos,
    a fénytől is remegve, tisztán.
    A legnagyobb lázunkba sem
    adtad magad át teljesen…
    S haragudtam rád. Hogy a csókod
    oly roppant-szűzi, elfogódott,
    és nem jutott ki soha részem.
    Emlékszel, ezt mondtam: “Hohó,
    nem félsz te majd így, kis bohó,
    csak egyszer megszeress, egészen…”
    S most a komolykodó lányt visszavágyom,
    és visszasírva fordulok feléje,
    ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
    mezítlen karját nyomta a szemére.

    Forrás: MEK

    😊