A szentjánosbogarak csillagok
vidéki rokonai
fülig szerelmesek földszintes egükbe
mert így hallgathatják a szél énekét
amely csókként tapad foszforos fülükre
azzal a balsejtelemmel töltenek el
hogy senki sem repült még fel
csak mert fölnézett és kitárta karját
ha valakinek eszébe jut hogy lenézzen
már homlokával érinti az eget.
Fehér Ferenc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben
cipelem) soha tőle meg nem válok (ahova csak
megyek te jössz velem; bármit teszek
azt teszed te is, kedvesem)
és nem ismerem a félelmet
a sorsomban (te vagy az én sorsom) nem vágyom
szebb világot (te vagy az én igaz világom)
te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt
kit a nap egyszer majd megénekel
íme a titok mit meg nem osztok senkivel
(a gyökér gyökere az ég a fa felett hol
nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik mint
hova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér)
csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton
magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem)
Forrás: Lélektől lélekig
Mesélik, hogy sűrű erdőbe ért
egy vándor, hol csengetyű csalogatta,
csodás virágból font színes füzért,
és ékül barna fürtjeire rakta.
Hogy a világba búsan visszatért,
bámulta a nép, mélyen megriadva:
sok száz évet ment az idő előre,
s nem ismertek a koszorús fejűre.
Nekem te vagy az a csodavirág,
s fogva vagyok álom bűvöletében,
mi a szokás ma, nem tudom tehát,
mintha száz év múlt volna el eképpen.
Jövevény lettem, mivel a világ,
a kishitű, borzong vénség szelében.
Csak én vagyok ifjú és ismeretlen,
üdvöm virágdíszében, elfeledten.
Most hát ezért térek örökre meg
hozzád s meseüdvömhöz a vadonban.
Feledjenek! Számomra itt ered
a lét vize s ír minden sebre nyomban.
Fölöttem nedves sugarú szemed,
egy halk szó, mit szádról csókkal leloptam –
Így múljanak fölöttem ezredévek,
s a visszautat sose leljem én meg!
Kálnoky László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Szent szövetségre lépett
szíveddel az én szívem;
erősen összesimultak,
mindenben egy hiten.
Jaj, csak a gyenge rózsát,
kebled virágdíszét,
csak ezt a szegény barátnőt
lapítottuk mi szét.
Fordította Kálnoky László
Forrás: Lélektől lélekig
Margit, te édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon:
ki fény és vigasság
és nincs benne gazság,
csak szív és igazság;
oly ügyes ő,
oly szüzes ő,
oly üde, üde nő,
szava, szeme,
szíve, kegye –
tollam hegye
bármily hevet szít,
véle nem vetekszik,
mert Margit édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon;
erényes ritkaképp,
s oly szende, zsönge épp,
mint Isaphil, a szép,
édes fűszerecske,
illatos üvegcse,
nem jobb Cassandra, szebb se;
hű gondolatja szikla,
remek formája ritka,
s hiába jársz be száz helyet,
nem lelsz ily kedveset
és illedelmeset,
mint Margit, az édes,
szép, büszke sólyom,
bő nyár virága,
vagy ölyv, ott a tornyon.
Fordította Nemes Nagy Ágnes
Forrás: Lélektől lélekig
Azt hittem: holdfény,
de mikor megmozdultam,
tudtam – a csönd.
Azt hittem: csönd,
de mikor kinyílt a szemem,
tudtam – a sötétség.
Azt hittem: sötétség,
de mikor megsimogattam,
tudtam – a gyöngédség.
Azt hittem: gyöngédség,
de mikor meglelte a szám,
tudtam – a fájdalom.
Fordította Csordás Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
Hát mégis megvagy
a láb belesüpped
a magra kész nedves talajba
gyengéd vagy és jó
nem vártalak
ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
amit szeretetlen emelsz imára
de itt vagy mégis
arcom belefürösztöm
a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
fénnyel öntöd el homályos testemet
az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
lélegzeteddel számolod a forró időt
a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
de megvagy mégis
hisz megtaláltalak ebben a hidak
karjaitól leláncolt városban
ne tarts fájdalomtól
amit belém vetettél
maradjon csak néma a völgy
s a lombtalan, a mozdulatlan fák
a titkos fészkek, melyekben nincs madár
se fájdalom
ne félj
valamit hozok
amitől felzengenek majd
mind a tél dérlepte húrjai
Fordította Gömöri György
Forrás: Lélektől lélekig
Többé nem csatangolunk hát
ily késő éjbe már,
bár szívünk csöppet se lomhább
s ragyog még a holdsugár.
Kardról lehull a hüvely
és a lélekről a mell,
nem liheghet szüntelen:
a szívnek béke kell.
Bár az éjben érzelem gyúl
s túlhamar megtér a nap,
nem csatangolunk ezentúl
holdas ég alatt.
Fordította: Devecseri Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
Fenyők suhognak, örökkévalók.
Mezítlábas macskák lépnek osonva,
és mint máskor,
akasztott lámpa lóg
a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
Bordáim kosara csenddel telik.
Elszállnak a madarak
nagy csapatban,
valami messzi fényjel int nekik.
Pár ittmaradt veréb
meg két varjú bolondoz,
s szívemben
ez az égető tavasz.
Mind sűrűbben
járok ki a vonathoz:
álmaimból
hátha elém szaladsz.
Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
Benne valami bűvös láng lobog,
egybefonódnak távoli vidékek.
Egyedül vele társaloghatok,
amikor mások közel lépni félnek.
Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
mikor elhagynak sorra a barátok,
mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
mintha megszólalnának a virágok.
Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
