A cica szép kis fehér állat,
de boszant engem szűntelen.
Én csupa illem vagyok nálad:
ő rád ugrik, a szemtelen.
Én a kezed se merem fogni,
fülét ő kebledhez feni,
s amire nem mernék gondolni:
bajszát orcádhoz dörzsöli.
Én szólok mint az Illem-könyve;
ő meg szép nyakadhoz dőlve
mormolgat, mint egy vén szerelmes.
S amíg a méreg engem csikland,
szemed reám édesen pillant,
és mondod: „A Micó… úgy-e kedves?”
Forrás: Versek mindenkinek
