Eszembe’ vagy, ha tenger tükrén látszik
a déli fény.
Eszembe’ vagy, ha hold remegve játszik
az ér vizén.
Veled vagyok, ha porfelhő borít el
s köd fojt sürűn,
s ott reszketek veled és lépteiddel
keskeny bürűn.
Hallak, midőn a zúgó hab megrekken
a szírt fokán,
és hallgatózom, mint súg a berekben
a halk magány.
Bármerre szállj, mindég nyomodba’ járok
közel, közel…
A nap lenyugszik… csillagomra várok.
Jövel! jövel!
Forrás: Szeretem a verseket
