Van táncosnő nagyon sokféle,
Van spanyol, angol és orosz,
Van olyan is, ki pénztárcát oroz,
S van, kinek mindegy, nyár-e, tél-e,
Bátran,
Fesztelenül,
Meztelenül
A színpadon átcikázik,
És sohase fázik.
Amikor kering,
Nem kell neki ing,
Se harisnya, se fűző,
Egy ógörög szűz ő,
Kívül csupa márvány,
A meztelen táncosnő
Ma járvány.
Színpadrul színpadra járván
Ilyen módon
Sem a modern, sem az ódon
Tánc-művészet nem marad árván,
Ápolják és el nem takarják,
Mindegyik megmutatja karját,
Vállát, térdét,
S mindazt, ami érték
Még bőven
Akad a nőben.
Mi évek óta nézzük türelemmel,
De lassan-lassan elfásul az ember,
Az eszes éppúgy, mint az esztelen,
És unni kezdi azt a sok-sok
Táncosnőt, aki meztelen.
Akárhogyan fokozzák
Ezen a téren,
Kérem,
Kevés a változatosság.
Szép az egyik láb, szebb a másik,
Hanem a láb csak láb marad.
A századiknál egyetértőn ásít
Budapest, Páris, London és Arad.
Hol van a száműzött lepel?
A színpadon a meztelenség
Ma már az ördögnek se kell,
Legyen már egyszer máshoz is szerencsénk!
Például milyen szenzációs volna,
Ha egy táncosnő állig beburkolva,
Elfátyolozva, kalappal fején
A színpadra libbenne könnyedén,
S ellejtene egy finom pas-de-deuxt,
Halk muzsikára, némán, nesztelen,
Olyan közönség előtt,
Amely tetőtől talpig meztelen!
