Címke: A néma levente

  • Heltai Jenő: A néma levente – Zilia monológja

    Örömöd, keserved,
    Mindazt, mi benned vágy és gondolat,
    Álom, harag, reménység, tréfa, gond,
    Magadba fojtsd a három év alatt,
    Némán viseld, és senkinek se mondd!
    Mikor nevetnél vagy jajongva sírnál,
    Légy néma, mint a börtön éje,
    Mint elhagyott kút moha-lepte mélye,
    Légy néma mindig! Némább légy a sírnál.

    Magad mondottad, nem felejtem el:
    Tudsz tűrni bajt, csapást viselni bátran,
    Nemcsak beszélsz, de hallgatsz is, ha kell.
    Most kell! A szájadat lezártam.

    Kellett a csókom?… Alamizsna?… Kegy?…
    Hogy véle holnap már eldicsekedj,
    S tódítva cifrázd kalandos meséid?
    Hallgatni fogsz! Hallgatni három évig!

    Doromboló szerelmi zsoltár
    Muzsikájával ostromoltál,
    Adtál rubintot és zafírt. Siket
    Fülembe sóhajtottál rímeket,
    Kértél még asszonyodnak is! Remek!
    Sokat kínáltál, mégsem eleget!

    Ha állod azt, amit fogadtál,
    Szót, hangot eltemetve, némán
    Gondolsz keserves három évig énrám:
    Mit csókomért cserébe kértem,
    A hallgatásodat talán megértem.
    Szebben beszél majd minden ékszerednél.
    Hallgatsz-e? Mondd!

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Heltai Jenő: A néma levente – Setét Lajos monológja

    Hidd el, az emberek buták.
    Szidnak, lenéznek, mert bakó vagyok,
    És a világért sem hinnék, hogy az,
    Mi másnak szép: az asszony, a tavasz,
    A nap, a csillag nékem is ragyog.
    Ha nem muszáj, légynek se ártok.
    Köztünk marad… a vérontást utálom.
    A pallosom karomnak idegen.
    A csöndet szeretem, meg a virágot,
    Galambok közt, virágos szigeten
    Békés családi kör az álmom.
    Derű és nyugalom, parányi házban…
    Az élet szép. Tenéked magyarázzam?
    Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
    De annyi baj, gond nyomja ma az embert,
    Nyögünk adót, aszályt és háborút,
    A legtöbbnek falat kenyér se jut.
    Kevés a méz, és sok a medve.
    Ki él ma abból, amiből szeretne!
    Így értsd meg azt, hogy én szelíd, költői lélek,
    Bakónak álltam, s a halálbul élek.