Gyakorta a zene, mint tenger, úgy ragad,
hűs égbe sodorva,
vagyok, tág éteren vagy ködplafón alatt,
hab kósza bitorja.
Mellem előre dűl, tüdőm telin dagad,
akár a vitorla,
megtiprom a torló, hátas hullámokat,
báj éj fedi sorra;
érzem, hogy át meg át egy remegő hajó
fájdalmai járnak;
vihar és forgatag s lágy szél, lebegni jó,
keblén a nagy árnak,
visznek. – Máskor a mély, mint vad kínom fagyott
nagy tükre ragyog!
Forrás: Lélektől lélekig
