Tavaszodik már az idő,
beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
fönt, a felleg-honba’ jár.
Nem tudom, de olyan édes
még a bánat is nekem,
kék egével, napsugárral
a tavasz ha megjelen.
Kedves ábránd langy fuvalma
vonul át a lelkemen.
Szép világ van, azt regéli,
messze, túl a tengeren.
S hallgatom, bár ismerem jól,
milyen az a szebb haza.
Halkan intek: Voltam én már,
voltam én ott valaha!
Az a súgár, az az illat
nem idegen énnekem;
ha sivár az élet útja:
gyönyörűnek képzelem!
Forrás: magyar-versek.hu
