https://verskucko.com

Címke: Ady

  • Ady Endre: Pimasz, szép arccal

    Pimasz, szép arccal látszik, hogy akar,
    De közben búsan lekönyököl,
    Nyög, sír, ez az én fajtám, a magyar.

    Olykor utálom, néha szeretem:
    Ennyi emberséges bánatot
    Nem adott volna más fajta nekem.

    Van-e célja és nagy akarata,
    Hoz-e valamit, ami övé,
    Ami magyar, ami igaz maga?

    Van-e nagy, ős küzdésünknek neve,
    Vagy elvérezünk névtelenül,
    Mint a kóbor tigrisek serege?

    Ez a mi szép, koldus, úri fajunk
    Nyugtalanít: példája vagyok:
    Ha meghalunk, majd egyformán halunk.

    Pimasz, szép arcot talál a Halál
    S szeretők­nkért rejtjük a bánatunk,
    Szeretők­nkért, ki a tilosba jár.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Kosztolányi Dezső: Ó szép magyar fejek, ti drága-régik

    Ó szép magyar fejek, ti drága-régik,
    költők, az írás büszke bajnoki,
    ifjan virágzók és ifjan lehullók,
    Ady, Csáth Géza, édes Cholnoky,

    aki regés és mélyen-kék szemeddel
    jártál közöttünk, kísértet gyanánt,
    tébolyt keresve, s szájadon kigyúltan
    égett a szesz, mint baljós, lila láng.

    Vásott köpeny a válladon, s mi néztünk,
    halántékod megeste kora dér.
    De homlokodon láthatatlanul nyílt
    a mágus-kincs, a bánat és babér.

    Gangesz sem oly szent, mint a Duna tája,
    hol él a régi, fáradt, hősi faj,
    s csodát teremt, és megrepedt szivéből
    még-még kiszakad egy-egy ősi jaj.

    Áldott legyen az, aki átkozott itt,
    s gúny és tövis nő a pora felett.
    Amerre jártak ők, ott a titok volt
    és a Kelet, a százszor szent Kelet.

    Forrás: MEK


  • Szabó Lőrinc: A Romlás Virágai

    Ragadtak rám a nyelvek. A latin
    rég hozta a franciát, s így megint
    új ablakokkal tárult a világ.
    Hogy kígyót-békát, dekadenciát
    s annyi Baudelaire!-t olvastak Adyra,
    kíváncsivá tett: milyen hát az a
    párizsi költő-szörnyeteg, aki
    annyi zsenit meg tudott rontani?
    Háború volt, ritka a francia
    könyv, pláne a modern vers! Így, mikor
    Oláh Gábor hallotta Palitól
    – Kardostól – hogy egy vasutas fia
    Debrecenben min töri a fejét
    s kölcsönadta a maga Baudelaire-ét,
    a beszerezhetetlent: repeső
    kézzel rögtön papírt vettem elő
    s körmölgetve vagy két hónapon át
    lemásoltam a teljes Fleurs du Mal-t.

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Finita…

    Vége van. A függöny legördült,
    Komisz darab volt, megbukott.
    Hogy maga jobban játszott, mint én?…
    …Magának jobb szerep jutott!

    Én egy bolond poétát játsztam,
    Ki lángra gyúl, remél, szeret –
    Maga becsapja a poétát,
    Kell ennél hálásabb szerep?!…

    Kár, hogy kevés volt a közönség.
    Nem kapott illő tapsokat,
    Pedig ilyen derék játékért
    Máskor kap rengeteg sokat.

    Mert e szerep nem most először
    Hozott magának nagy sikert:
    Volt már olyan bolond poéta,
    Aki magának hinni mert…

    Én magam e csúfos bukásért
    Vádolni nem fogom soha,
    Ez volt az utolsó csalódás,
    A szív utolsó mámora.

    Egy percig újra fellángoltam,
    Álom volt, balga, játszi fény;
    Megtört egy kegyetlen játékon,
    Leáldozott egy lány szivén…

    Vége van. A függöny legördült,
    Végső akkordot rezg a húr,
    Elszállt a hitem, ifjuságom,
    Utolszor voltam trubadur…

    Eddig a vágy hevéért vágytam,
    Most már a hitben sincs hitem,
    Ártatlanság, szűzi fehérség
    Bolond meséjét nem hiszem.

    Vége van. A függöny legördült,
    Komisz darab volt, megbukott,
    Rám tán halálos volt a játék,
    Magának érte taps jutott.

    Így osztják a babért a földön,
    Hol a szív sorsa siralom…
    …Hány ily darab játszódott már le
    Ezen a monstre-színpadon?!

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sok sikert érjen!…

    A multkor, hallom, rólam beszélt, édes,
    – Szép magától, hogy emlékszik reám –
    S megkérdezé (igazán mily kedélyes!)
    Ki »érdekel« most, melyik szép leány?

    Sajnálom azt, hogy itt kell adni választ
    És azt, hogy én még mindig verselek –
    De levelet csak nem írok magához?
    Személyesen meg nem beszélhetek.

    Nos, köszönöm hát aranyos figyelmét,
    Valahogy csendben én is megvagyok.
    Húzom az élet sok prózai terhét
    S nem félek már, hogy »búmban meghalok«.

    Az öreg Plátót megtagadtam végképp,
    Az ő tanában nincs más, csak üröm –
    Egyszóval, édes: én kijózanodtam
    S az új szerelmet szörnyen kerülöm…

    De hogy figyelmét én is viszonozzam:
    Hát maga hogy van?… Gondja nem lehet,
    Van már új csillag (zavarba ne hozzam!),
    Aki jó párti s nem ír verseket.

    Jó, hogy a dráma ilyen vígra fordult
    S egy kis házasság lesz a vég talán –
    Én a szerepem most már befejeztem:
    Sok sikert érjen, édes szép leány!…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Szakíts, feledj!

    Ha van lelked a szakításhoz,
    Ha van erőd a feledéshez:
    Szakíts, feledj!…

    Úgy sem volt az szerelmi mámor,
    Csak egy szeszély, mit szít a távol.
    – Isten veled!…

    Bolondság volt ez is, mint minden,
    Silányság volt ez is, mint minden,
    Álom csupán…

    S én, aki mindent elvesztettem,
    Hogy’ rohantam e lehetetlen
    Álom után!…

    Befejeztük kis regényünket,
    Bevégeztem már minden álmom:
    – Isten veled!…

    Hogy ki vagyok, tudod Te, édes,
    S ha van erőd a feledéshez,
    Szakíts, feledj!…

    (1899. december 31.)

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Tatjána írt…

    Tünedező alkonyvilágnál
    Olvasgatom a levelet…
    Tatjána sír, sirat egy titkot,
    Egy vágyat, amely elveszett.

    Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
    Könnye az én szivemre hull…
    …És mégis, mégis levelének
    Ujjongok mondhatatlanul…

    Kis levelét kibontom százszor…
    Tatjána sír, gúnytól remeg…
    Óh, kinyílott szűz leányálom,
    Mennyivel tartozom neked!…

    Tatjána sír… Van még Tatjána,
    Rajongó lelkű, hófehér,
    Aki szeret félőn, titokban,
    Ki szeret – a szerelemért…

    Tatjána sír. Siratja titkát,
    Egy álmot, amely elveszett,
    Egy titkot, melyet most vallott be
    S melyet már régen érezek!…

    Közel voltam a kárhozathoz,
    Mely felé asszonykéz dobott –
    Az ő aggódó lelke volt tán,
    Amely a szirten átfogott…

    Én nem tudom, rózsás az arca,
    Vagy halvány, sápadt, vértelen,
    Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
    Szivében dal van s szerelem…

    Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
    Ne sirasd azt a levelet:
    Megmentetted az én hitetlen,
    Veszendő, bűnös lelkemet!…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sorsunk

    Van az életben egy-egy pillanat,
    Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
    Lelkünk repül, száll, magával ragad,
    Bús aggodalmak mindhiába húznak.

    Csalóka álmok léghajóján
    A vihar szépen fellegekbe tüntet,
    Míg lenn a földön kárörvendő,
    Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

    Van az életben egy-egy pillanat,
    Hogy nem várunk már semmit a világtól,
    Leroskadunk bánat terhe alatt,
    Szivünk mindenkit megátkozva vádol.

    Míg porba hullva megsiratjuk,
    Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
    Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
    Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

    Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
    Szivünk a vágyak tengerén evez,
    Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
    De egy zord erő küzdelemre készti.

    Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
    Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
    Míg sírba visz az önvád néma átka.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre

    Nézz, Drágám, kincseimre,
    Lázáros, szomorú nincseimre,
    Nézz egy hű, igaz élet sorsára
    S őszülő tincseimre.

    Nem mentem erre-arra,
    Búsan büszke voltam a magyarra
    S ezért is, hajh, sokszor kerültem
    Sok hajhra, jajra, bajra.

    Jó voltam szerelemben:
    Egy Isten sem gondolhatná szebben,
    Ahogy én gyermekül elgondoltam
    S nézz lázban, vérben, sebben.

    Ha te nem jöttél vóna,
    Ma már tán panaszló szám se szólna
    S gúnyolói hivő életeknek
    Raknak a koporsóba.

    Nézz, Drágám, rám szeretve,
    Téged találtalak menekedve
    S ha van még kedv ez aljas világban:
    Te vagy a szívem kedve.

    Nézz, Drágám, kincseimre,
    Lázáros, szomorú nincseimre
    S legyenek neked sötétek, ifjak:
    Őszülő tincseimre.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: De ha mégis?

    Gondoltam: drága, kicsi társam,
    Próbáljunk mégis megmaradni
    Ebben a gyilkos, vad dúlásban.

    Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
    Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
    Tarts meg csodának avagy bűnnek.

    Mikor mindenek futnak, hullnak,
    Gondoltam: drága, kicsi társam
    Tarts meg engem igérő Multnak.

    Tarts meg engem, míg szögek vernek,
    Véres szívemmel, megbénultan,
    Mégis csak tegnapi embernek.

    Karolsz még, drága, kicsi társam?
    Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
    Ebben a véres ájulásban.

    De ha megyek, sorsom te vedd el,
    Kinek az orkán odaadta,
    A te tűrő, igaz kezeddel.

    Forrás: MEK