Egy aggodalma volt Petőfinek:
Ágyban, párnák közt halni meg,
S mit úgy óhajtott, teljesítve lőn,
Mint hős, elhullt a harcmezőn.
Járnak pár százan sápadt képpel itt.
Közelgő sorsát érzi mindegyik.
De nem okoz félelmet senkinek:
Ágyban, párnák közt halni meg.
Mit bánja ő, ha részenként hal is meg,
Érezze elhalását minden íznek.
Fogyjon ki lassan, mint a mécs világa,
Egyet kíván csak: későn, jó sokára.
Forrás: Lélektől lélekig
