Az ősz tarol. Amerre jár, a kert sivár,
a pergamen-levél zörög; a földre száll;
csak lenn a völgyben látni még a szürke fák
között az égő fürtöket, a nyár nyomát.
A fájdalom s öröm betölti szívemet,
amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem.
(Tarbay Ede fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
