Ha tóra nézel, égre látsz,
vonuló nagy vizekre.
Napot fáraszt a vén halász,
fölé feszül az este.
És fúj a szél, és leng a nád,
egy sirály vízre csattan.
Micsoda csók, micsoda vágy,
micsoda alkonyat van.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: alkonyat
-
Utassy József: Ámulat
-
Tóth Árpád: Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.
Fáradt arcom szelíden
Tüzesítette a fény
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,
Arra, mikor – halk hajó
Titokzatos tengeren, –
Fekvőszéken útrakél
S lázam sodrán ring velem
Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:
Mindaz, ami sose lesz,
Mindaz, ami sose volt, –
Így indultam ma is el,
Hunyt szemekkel, mint a holt,
Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat
Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.
És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy és jaj nekem.
És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.
És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.
Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sárhelyi Erika: Naplemente
A fény csuklik keresztbe az ágon,
Reszketőn, mint lágy tavaszi szellő.
Szelíd lankák közt búcsúzik a Nap,
Kendője bíbor palástú felhő.Megnőnek az árnyak, hív a távol,
Sötétkék bársony hegyek intenek.
Hangok élednek szunnyadó fűben,
Pislognak aprócska, tünde fények.Rezgőn izzik egy röpke pillanat,
Majd a valót elnyeli a sötét.
Csendhangok születnek a táj ölén,
Az éj felölti ében köntösét.Forrás: Lélektől lélekig
-
Mircea Florin Șandru – Egy vers
Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
olvasólámpám fénykörébe lépve.Mit írsz? – kérdi asszonyom,
ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.Miféle magányról? – kérdezi,
kilép a lámpa fényköréből.Mit írsz? – faggat apám
a folyosó homályába veszve.
Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.
Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
a boltos és a bürokrata.Mit írsz? – kérdezi főnököm,
míg a nap eseményei
a nyomdagép tölcsérébe hullnak.Verset, egy verset – mondom nekik.
Verset a csendről.Miféle csendről? – szól asszonyom.
Csend még álmunkban se létezik.
Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.Nem szeretem az alkonyt –
szól a gyerek.Szobámba térve
kuporgok a sötétben, elalszom,
és senkinek se jutok az eszébe.Ha egyedül vagyok,
fehér és fekete lovakat látok.
Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.Torkig vagyok a halállal –
mondja az orvos.
Mindennap meghal valaki.
A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
míg a rokonok értük jönnek.Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
nem hallom a hangod.Hallgatok.
Lassan elfogynak a szavak
a csendről, az alkonyatról,
a magányról, a halálról.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabó Lőrinc – Titkok
Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod,
egész tested oly idegen varázzsal
kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
titkai keltek volna újra benned,
s az esti rét minden füve-virága
lassan feléd fordult: új fény felé.
Először szótlanul csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd, mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai, melled fölé hajoltam
s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
felismerés, hogy míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
a szűzi Hold szállt le benned az égről
s a buja Flóra csókol csókjaidban.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor – Ha a halál is ilyen volna csak…
Ha a Halál is ilyen volna csak,
Mint ez a decemberi alkonyat,
Ilyen halkléptű, ilyen nesztelen…
S úgy bánna szépen, szelíden velem,
S úgy érintené meg a kezemet,
Mint valaki, kit nagyon szeretek.Ha a Halál is ilyen volna csak,
S úgy lebbenne szobámba hallgatag,
Mint egy lámpát-eloltó lehelet,
Észre se venném, hogy sötétebb lett.
Mennék vele, ki helyettem is lát,
Ugaron, erdőn, tengereken át.Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ijesztő, titáni szörnyalak;
Szelíd fiú, vagy édes, lenge lány:
Egyik kezében megfogózkodnám,
Másik kezében – lángjával alá –
– bús géniusz – a fáklyát tartaná.Ha a Halál is ilyen volna csak,
Hátulról átkarolná vállamat,
Mappámra tenné hűs, nyugodt kezét:
„A tollat, pajtás, tedd le, most elég!
Az utolsó vers úgyse lesz már jó,
Tülköl a ködkürt, indul a hajó!”Ha a Halál is ilyen volna csak:
Födetlen, fürtös fő, nem zord sisak,
Nem üres szemgödrök, de mély szemek,
Mik lelkem mélyéig tekintenek,
S visszaragyogják, mit benne látnak:
Drága képét egy-egy jóbarátnak.Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ásna nyirkos, sötét sírokat,
De vinne szabad, nagy mezőkön át,
Hol szürcsölnénk a mennyek harmatát,
S hajnali ködben, pusztán, tengeren,
Egyszercsak úgy eltűnnék csendesen.Forrás: Lélektől lélekig
-
Charles Baudelaire: Esti harmónia
Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva
ontja minden virág a szent tömjénszagot;
járják az est legét a hangok s illatok;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!Ontja minden virág a szent tömjénszagot;
felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt.Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…Gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot,
gyűjti a csillogó múlt romjait halomba!
Alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
Emléked mint arany szentségtartó ragyog.Forrás: Lélektől lélekig
-
Káli László – Tudod, kedves
Tudod, kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod, kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Üres templomban
Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
Az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
És mise sincs, se karinges papok,
Az oltáron két öröklámpa ég,
Az Istenemmel egyedül vagyok.A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
Itt állok, szemben állok Ő vele
S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
Csak fürkészem a nagy Akaratot;
Úgyis addig állok, míg Ő akarja
S ha nem akarja: összeroskadok.Olyan végtelen áhitat fog el,
Mintha erdőben néznék csillagot,
Ahol az örök, ős csend ünnepel,
Pedig – csupán egy templomban vagyok.Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
