https://verskucko.com

Címke: alkotás

  •  Somlyó György: Ahhoz aki jönni fog

    1
    Hogyan képzeljem el őt
    aki óriás marokkal fogja össze
    azt ami széthullt
    s egyetlen mozdulattal széthasítja
    ami recseg de nem akar engedni

    Hogyan merjem felidézni őt
    aki most már mindent mer ami van

    2

    Kitörjük a konok és ragyogó
    tornyok kapuit miket magunkra zártunk
    még mielőtt ránkomlanának

    És feltépjük a nyomor
    mind szélesedő karámjait
    még mielőtt barommá hajszolnának

    És széthajigáljuk
    a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
    még mielőtt eltemetne

    Nem csodáljuk többé a hercegek
    csillogó térdszalagján a gyöngyöt
    nem remegünk kerekkalapú papok
    szentsége előtt a zsámolyon
    nem perdülünk parfőm és vér
    szagától szédelgő katonák
    gáláns és állati szavára
    és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
    kalmárok nagyképü üzelmei előtt

    De még nem hánytunk le magunkról mindent

    Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
    egy perccel a gyönyörűség előtt

    3

    Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

    4

    Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

    Dadogva próbálom a zengő
    dalt mely elárad rajtam mint a tenger
    és mint a tenger otthagy hirtelen

    Mondd meg ki vagyok
    hogy megmondhassam én is
    rákiálthassam
    mint egy képet a felmeredő falakra
    kirakhassam
    a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
    hogy te ki vagy

    5

    Vedd óriás ónodat
    s rajzolj meg engem megyek az utcán
    folyton készülve az elmondandó szavakra
    egy idegen város bűvös útjain
    hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
    mégis érzem mindenki rámnéz
    egy pillantással az enyémbe
    kötözi sorsát
    és várja hogy elmondjam neki
    mi lesz velünk

     
    7

    És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
    hová majd elmegyünk vele
    a többiek közé
    ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
    mivé formálta a mindig megújulni áhító
    anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
    nyár forró kelméit téli szikrázó
    érceket az ősz sugárzó áramait
    s a földet forgató tavaszt
    mivé a nappalok kinyíló végtelenét
    s a mélységbe záruló éjeket
    Hol könnyű táncok vonalain
    rajzolódik ki az újuló évre a terv
    mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
    és énekben fogan a törvény

    8

    Lássátok
    roskadásig tele voltam mindennel
    oly tele hogy közelíteni se tudtak
    hozzám hogy közelíteni se tudtam
    senkihez
    De most kiloccsantottam a földre mindent
    nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
    fényesre csiszolt a várakozás
    és meg-megcsendülve
    csillogó cseppekben hull belém
    a jövendő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Anch’io

    Művész vagyok. Kifáradt, keskeny ujjam
    Egy lant idegén álmodozva babrál,
    Úgy simogatom a szép és új igéket,
    Mint perzsaszőnyegét a kalmár.

    Szerelmes vagyok rejtelmes szavakba,
    Melyek nagy órák lázában fogantak
    És pirosan és égőn és ragyogva
    Új színeket lopnak az alkonyatnak.

    Nem látom én az utcák szürkeségét
    S a közönyös arcok nekem nem élnek.
    Testvéreim a csillagokba néző
    Nagy álmodók, a szomorú merészek.

    Művész vagyok. Mélységek és magasság
    Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
    Keresek egy virágot, új virágot,
    Hogy érte életemet adjam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Sorrend

    Ritkán születik jó vers,
    ha a költő legelőször
    a nevét írja az üres papírra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Gergely Tibornak

    [1918 után]

    Drága jó Gergem, édes jó Gergem, ma egész nap rátarti voltam. Leveleztem, írtam, filozófiai smoncákat délután Salvendynél. Nem akartam neked ismét írni: mert tőled vártam volna második levelem előtt hírt – és mert nem tudtam pontosan, mit írjak – és mert nem akartalak érzelmi iratokkal terhelni. De este a felolvasáson (Götz, Lili közt ülve) Raguza képedet néztem két órán keresztül: percenkint szebb lett, és benne volt, hallatlan festői szépségen keresztül raguzai boldogságom emléke. Akkor így megújhodtam: hogy dupla örömem tellett benned és abban, hogy bennem milyen újjászületési képesség van. –

    Ma, távol tőled térben – oly élesen szép lett a kép, hogy fájt. Fájva jöttem ki belőle. – Valami élesen éreztem ismét, hogy különb vagy nálam mint művész (ami jó! és jóleső!) – és túl fogsz tán nőni szívemen is. (Kevésbé jóleső.)

    – Tehát mégis érzelmiek! –

    – Édesem, elutazás előtt olyan szépen néztél rám: de tudod, illetve tudnunk kell: hogy az a nézés nem kötelez semmire. – Állom, amit ősszel mondtam, ha néha elfeledtem is: Berlin után mondod nekem, hogy minden a régiben van-e, vagy sem. Négy hét rövid idő – de hosszú, ha egyedül van az ember, és ráér szembenézni önnön lelkével, egy nehéz meleg asszonyanyukai közelség nélkül. –

    Este anyáddal bepaszpartúztuk a Hagenbund holmit – a tiéd mind jól néz ki – csak az ökrösszekér rámája csúf. Nem rontja a rajzot – csak mint iparművészeti remek csúf ráma. Enyémek: a „Dorfplatz” szép, a „Szoba” ma nem elégít ki. Szeretnék délutánonként aktot rajzolni. Nagyon csalódott vagyok, hogy távozásod óta nem írtam verset. Úgy látszik, mégis „nem vagyunk veszekedő hangulatban!” – Szeretnék állatokat is rajzolni, de Breughelek is kellenek még, a tánckép most nem tetszik. Holnap sok futkosást szándékoznék: Hagenbund, Sherb – és Idát kéne megnézni. Shön ma lemondott – reumás szegény jó barát. Ha hétfőig nem jön fel, szeretném keresni. Oly jó fiú.

    Nem írok ma többet. Gondolatban veled. Nagyon várok, adja a jó Isten, jó hírt.
    Egyébként hála a jó Istennek, Isten áldáskákkal eléggé rendben ölelünk!

    Amálod!
    A jó Isten velünk!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Robinsonáda

    „…Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral…”

    Homlokunk ránca száz éj verte hullám,
    ajkunkat örvényként szaggatja a szó,
    az elszürkült Dunát is kékbe írjuk –
    bár sose vesz fel minket semmilyen hajó.

    Mint meder mélyén kavics a kavicsot,
    úgy csiszolják egymást lelkünkben a versek.
    Látjuk, hogy a másé végzetes tajték,
    míg tollunk a lapra kínrímeket serceg.

    Robinson se lehetett jobban árva,
    mint kosár alján az elvetélt gondolat.
    Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral,
    pedig se így, se úgy nem érünk partokat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Számlálgatom…

    Számlálgatom, találgatom,
    Hogy hány hetem vagy hány napom
    Van hátra még…
    Irgalmas ég,
    Esdek, ne légy fukar nagyon.

    Óh, hányszor hívtam a halált,
    Mihelyt a kedvem búsra vált.
    De most hogy itt
    Ólálkodik;
    Nem érzek mást, mint borzadályt.

    Meghaljak?… Óh, ne még, ne még,
    Agyam még eszme-tűzben ég.
    Forró szívem
    Jobban pihen
    A napon: óh a sír setét.

    Vágy még hevít, kedv még emel,
    Óh, még sok dalt nem zengtem el.
    S eszméimet
    Mind a hideg,
    Sötét koporsó nyelje el?

    Toldjad meg hát, kegyelmes ég,
    A csüggedt költő életét.
    Hadd öntse ki
    Érzelmei
    Zengő, zsibongó tengerét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • T. Fiser Ildikó: Egy hely

    egy hely, hol összeér a föld az ég
    egy hely, hol mindig béke van
    egy hely, hol másképp lát a lélek
    s hol minden jónak helye van

    egy hely, hol táguló világ a szív
    egy hely, hol megértésre lelsz
    egy hely, hol talán nevetve sírsz
    s hol alkotásoddal mindig ölelsz

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Játék a tűzzel

    Tűzkígyókat rajzoltam én,
    ábrándos gyerek.
    Parázs izzott a szalmaszál hegyén,
    mint szentjánosbogár vergődött, köröket
    róva untalan, szeszélyes ábrát,
    s lángra lobbantotta a fantáziát –

    S később, ha kimerészkedtem topogva
    a kovácsműhelybe, apám a magosba
    emelt láng-harapta karján,
    s gyönyörködött bennem a tűz fölé tartván.

    Mit bántam a lópata pörkölt-fanyar szagát,
    csak néztem, hogy marja vörösre, fehérre a vasat a láng!

    S álmodtam bozontmellű kovács-isteneket,
    s fújtam, ha kérdeztek: én csak kovács leszek!

    Nem lettem az.

    Már az ifjúság tüze mar, éget, űz egyre tovább,
    s edz keményre, mint a kovács a vasát
    acéllá megedzi –

    S tűzkígyókat rajzolok az égre,
    a fákra, hegyekre, szívekre, a mindenségre!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kálnay Adél: Idézet

    Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék.

    Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz.
    Nem egy pillanat csak, amíg megveszed,
    hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz.

    Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.

    Forrás: Facebook

  • Gámentzy Eduárd: Az én dalom

    A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!

    • Most megindulnak benne a dalok!
      Már sírja lágyan viasz-könnyeit.
      Padlóra hulló bús akkordjait,
      Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
      E sosem hallott szép melódiát.

    És kirepül kéményen ablakon,
    A Napba néz és tántorog vakon.
    Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
    Kis törött szárnyú énekesmadár.
    De nem hagyom! Mert ő az én dalom!

    • És feltámad… – és többé nem adom!

    Forrás: Lélektől lélekig