A szoba csak lakás,
a ház csak ház.
Az otthon valami más.
Az otthonok idővel válnak otthonokká.
Mikor a kerti ösvény útilapui,
az aszfaltozott udvar
csenevész gizgazai
szívedhez nőttek,
mikor a szív gyökerei
áttörnek pázsiton, kövön és aszfalaton,
mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet,
akkor vagy otthon.
Az otthonok észrevétlen
terebélyesednek otthonokká.
Szállingózó őszi levelek,
alvó vidékek fölött
vándorló felhők növesztik
napról napra, évről évre.
Az állandóság tudata,
egy-egy bátorító
pillantás, érintés teszi
otthonná az otthont.
A minden reggeli
búcsúintegetés,
az ablakon kopogó
csontos és lombtalan, deres és havas,
bimbós, virágos és lombos, ősszel
tenyerükön almát tartó ágkezek.
A házak is gyökeret vernek,
szobákat hajtanak, nyílnak,
virágoznak, magvakat szórnak szét,
ha már otthonokká
terebélyesedtek.
Fordította: Kányádi Sándor
Forrás: Lélektől lélekig
