Címke: állandóság

  • Csanádi Imre: Örök vallomás

    Két ablak közt, a nagy tükör alatt,
    asztalkán áll két ódon gipsz-alak.
    a nő és férfi egymásért hevül,
    hallgatják egymást végtelenül.

    Dalmát? bosnyák? – mi más lehetne még?
    de mindkettő egyazon tűzben ég.
    Cifra mezükre rásüt bár a por –
    a szerelem azon is áthatol.

    A szerelem ha kell a kőben él,
    a szerelem régebb a réginél,
    mint örökség apáról fiúra száll,
    anyjától kapja kölcsönbe a lány.

    Nem ismer kort, és nem ismer határt.
    leküzd mesésen minden akadályt.
    öl és ölel – bosszul és megbocsát, –
    egy nemzedék másiknak adja át.

    Egy érzés elvész, mint a rohanó
    patak egy cseppjét viszi a folyó,
    az óceán is, ahogy hömpölyög,
    régire újat, habot habra lök.

    Régi tüzeket váltják új tüzek,
    régi vizekre csapnak új vizek,
    de mint sziget a tenger közepén,
    itt, formát öltve két szerelem él.

    Ezzel a hullám nem görgött tova,
    el nem födözte múlt idők moha,
    nem is fakítja fényét megszokás –
    ez tartós, igéző lobogás.

    A férfi beszél, az arc és a szem
    elevenen sugárzik – tüzesen.
    Szemét lesüti, elpirul a nő,
    s oly ügyetlen ügyes a legyező.

    Keblét szorítja keze, mintha csak
    szívét nyugtatná, – ó, bolond, vacak
    szív: itt is a gipszköntösön belül,
    kalimpál, aj, boldog-kegyetlenül.

    Így mulatnak, mindennap, egyaránt,
    végigkötődnek napot-éjszakát.
    Szerelmek gyúlnak és hamvadnak itt –
    az ő szerelmük máig ég, vakít.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ellen Niit: AZ OTTHONOK OTTHONOKKÁ TEREBÉLYESEDNEK

    A szoba csak lakás,
    a ház csak ház.
    Az otthon valami más.

    Az otthonok idővel válnak otthonokká.
    Mikor a kerti ösvény útilapui,
    az aszfaltozott udvar
    csenevész gizgazai
    szívedhez nőttek,
    mikor a szív gyökerei
    áttörnek pázsiton, kövön és aszfalaton,
    mikor a szív gyökerei elérik a talajvizet,
    akkor vagy otthon.

    Az otthonok észrevétlen
    terebélyesednek otthonokká.
    Szállingózó őszi levelek,
    alvó vidékek fölött
    vándorló felhők növesztik
    napról napra, évről évre.
    Az állandóság tudata,
    egy-egy bátorító
    pillantás, érintés teszi
    otthonná az otthont.
    A minden reggeli
    búcsúintegetés,
    az ablakon kopogó
    csontos és lombtalan, deres és havas,
    bimbós, virágos és lombos, ősszel
    tenyerükön almát tartó ágkezek.

    A házak is gyökeret vernek,
    szobákat hajtanak, nyílnak,
    virágoznak, magvakat szórnak szét,
    ha már otthonokká
    terebélyesedtek.

    Fordította: Kányádi Sándor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baróti Szabó Dávid: Az újíttóról

    Felforgatsz mindent. Jól szóllt a biblia: semmi
    Állandó nincsen, mondhatod, a nap alatt.
    1786.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Balassi Bálint: Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról

    1
    Idővel paloták, házak, erős várak,
    városok elromolnak,
    Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság
    idővel mind elmúlnak,
    Tavaszi szép rózsák, liliom, violák
    idővel mind elhullnak,

    2
    Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
    idővel mind elvésznek,
    Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
    nagy idővel lehetnek,
    Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
    idővel porrá lésznek.

    3
    Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
    idővel tenger apad,
    Az ég is béborul, fényes nap setétül,
    mindennek vége szakad,
    Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
    egy helyiben más támad.

    4
    Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
    jóra fordul gyűlölség,
    Istentűl mindenben adatott idővel
    változás s bizonyos vég,
    Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
    nincs vége, mert égten-ég.

    5
    Véghetetlen voltát, semmi változását
    szerelmemnek hogy látnám,
    Kiben Juliátúl, mint Lázár ujjátúl,
    könnyebbségemet várnám,
    Ezeket úgy írám, és az többi után
    Juliának ajánlám.

    Forrás: magyar-versek.hu