Ameddig a szem csak ellát,
állat lakja a sok cellát.
Ingyen a koszt, s nincs házadó.
Nincs is közöttük lázadó!
Nem serkenti tettre szűk,
sűrű rácsú ketrecük.
Nézd, hogy tornáznak a majmok,
mint megannyi tornászbajnok!
Ott meg az a csimpánz, ni!
Milyen jól tud hintázni.
Egy másik társa meg a hintáját tolja,
stoplámpaként virít az ülőgumója
Meguntam a majommókát,
megnéztem a pufók fókát.
Szomszédja a jegesmedve,
fehér bundával van fedve.
És még a kis medvebocsok
szőrméjén sincs soha mocsok.
Távolabb a madarak
rikácsolva hadarnak.
Ehelyütt
látni a vén keselyűt!
S aki káromkodni hallja a rút papagájt,
a lelke üdvéért érezhet is vad aggályt!
Az énekesmadarak meg figyelik a kanárit
Ő az énektanár itt.
De a kardal nem tetszett,
otthagytam a ketrecet.
Lábam alatt a föld remeg:
oroszlánok üvöltenek.
Az ebédnek jövetelit
erélyesen követelik.
Nyers húst kapnak e vadak.
Vagy húsz kiló egy adag.
Éhesen vicsorít az állatok királya,
én meg bátran nyelvem öltöm ki rája.
Pedig biz’ reszketne minden egyes tagom,
hogyha találkoznánk, kint a sivatagon.
Mint valami állombeli vízió,
tátja rám a pofáját a víziló.
Úgy nyílik a szája szét,
nem is látni más részét!
A zsiráfot úgy foltozták össze, nem volt anyaga,
hogy kiteljék egyvégtéből valahogyan a nyaka.
Mindkettőnek, ez nem lehet vitás,
előny lenne csak a párosítás!
Még sok másik állatnál is megálltam,
s mindegyiket eledellel kínáltam.
Amíg végül, hálából, az elefánt
ormányából sáros vízzel telehányt
Szidtam is a magyar kormányt
tiltsa be az agyart, s ormányt!
Forrás: Szeretem a verseket
