Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
Forrás: Romhányi József versei
Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
a némán lapulva leskellő kobra
ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
Forrás: Romhányi József versei
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: – Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És a neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!… Az igaz viszont, hogy fehér holló volt…
Forrás: Szeretem a verseket
Dió-tetten ért egy kis
mókust a gazda.
Ketrecre ítélte, de nem
bántalmazta.
Majd meg is kedvelte
szegény rabfiókát,
s megetette vele az összes
dióját.
Mikor mind felfalta a
mohó mihaszna,
gazdánk egy nagy zsákkal
rohant a piacra.
Hogy elfogyott, bőven
hozott neki menten,
de fogva tartotta, nehogy
megint csenjen.
Őszig hét zsák diót vett
még a foglyának.
Ez is állat mese. De
melyik az állat?
Forrás: MEK – Szamárfül