Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta.
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
– Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény…
Forrás: MEK – Szamárfül
Egy nagyeszű fóka rámordult a rákra:
– Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.
Forrás: MEK – Szamárfül
Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
– Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak
szerencsétlen bocsoknak!
Oly negédes némelyik,
hogy már szinte émelyít!
Te szent múzsa, irgalmazz,
milyen ócska rímhalmaz!
Minden sorvég szinte önként adódik.
Majd én írok igazit, valódit:
Dörmeg-dirmeg a vén medve,
mert ma cudar ám a hangulata.
Csípi darázs, marja bolha,
vidor kedve mitől kerekedne?
Mikor ma a kasba nézett,
nem talált egy nyalás csemegét.
Szeder, málna? – Sehol semmi.
Mit lehetne akkor vacsorázni?
Hogy ne haljon szegény éhen,
szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta a rím-hiánylistát:
Kedve
volna
mézet
enni
télen.
A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.
Forrás: MEK – Szamárfül
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán,
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hosszan unszolta:
– Magolj,
fiam bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet,
órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
– Huss!
Rivallt rá az elnök akadémikus.
– Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
– Jó! – mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhogányos Akadémia tagja.
Forrás: MEK – Szamárfül
Az apróka
pók-apóka,
s a porhanyó
potrohú
pókanyó
a pékségben
a szennyezett
mennyezetre
nyálból való
máló
hálót
font, –
pont.
A kópé
póknép
pótlék-
hálókat eresztve
keresztbe
a pókasztal fölött,
hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék,
hogy odapök
a pók,
illetve a liszttel
hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs –
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák
pék
pók.
Pukk.
Forrás: MEK – Szamárfül
Ott, hol a kásás
nád, sás
lepte lápra lépve
süpped alább
a láb,
köröskörül
borús köd ül,
s éjszakára
nyirkos pára
száll a sárra,
sárga gázba’
hüledezve ül a hüllő,
borzong a borz és vipera,
ott hallható a Moszkitó-opera.
– Züm – zendít rá kóros
dalára a kórus.
Aztán tovább érleli
a vérbeli
sikert egy tenor.
Hangja a kórussal egybeforr.
Először egy dúr-áriát,
majd egy finom moll-áriát,
és végül egy maláriát
ad elő.
Mily szenvedély, vad erő!
Hogy lázba hoz ez a mester,
kísért, bárhogy hessegesd el.
Utána a tenyér csattan,
és az izzó hangulatban,
a vak, fülledt éjszakákon
felcsendül a Kinin-kánon.
Forrás: MEK – Szamárfül
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
dőre öreg.
Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit,
és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
pörgeszőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
szemerkélő szomorú szamara?
Na mit csinált?
Öszvért!
Forrás: MEK – Szamárfül
Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
hallgatják is tátott szájjal.
– Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? –
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
– Akkor rögtön feleltetek! –
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
– Nos, felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj két lábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
– Jóllakok! – felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.
Forrás: MEK – Romhányi József válogatott versei
Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát.
Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák.
Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül,
Elmondom kecskéül!
– Mekk!
Egyelek meg,
de remek
kerek!
Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek!
Egyenes jellemek
benneteket elkergetnek!
Mekk!
De szerfelett kellenek
keblemnek
e levelek.
Egyet lenyelek!
Nem! Rendesen legelek…
Mekk!
De eme repedezett fedeles levelek,
melyeket emberek nem esznek meg,
nekem teljesen megfelelnek,
ezeket nyelem le.
Belembe lemehetnek.
Mekk!
Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek
lettek fedelek.
Ezek e melegben egyre epedeznek,
meg-megrepedeznek.
Nem tehetek egyebet,
egy rend levelet lenyelek.
Mekk!
De erre eme bentebb szerkesztett levelek
egyre feljebb keverednek,
rendre fedelek lesznek,
melyeket szemetesvederbe tesznek.
Erre teremtettek benneteket?!
Mekk!
Elengedhetetlen meg kell ennem
e fejben lelt leveleket.
Le veletek!
Nyekk!
Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek,
de megmentettelek!
Mekk!
Forrás: MEK – Romhányi József válogatott versei
– Már egy hete
vagy te pete!
Legyen már belőled légy!
Legyen,
mint minden legyen,
rajtad is hat láb
legalább.
Szárnyaid is legyenek,
a fene egye meg!
– Mert ha légy vagy, légy
légy!
– mondta vagy száz légyöltő
előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
– Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
Menj! A mai naptól magad
szerezd meg az eledeled.
Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön – mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.
Forrás: MEK – Romhányi József válogatott versei
