https://verskucko.com

Címke: álom

  • Harcos Katalin – Újra álmodom

    Kívántad, hát most újra álmodom.
    Szépet. És – hitted volna? – Veled…
    Lásd, bohón kalandozom,
    és szárnyára vett a képzelet.

    Erdőket járunk, barlangot, vad vizet,
    sziklákra mászunk hegyormokon,
    majd lágyan megfogod a kezemet,
    és elpihensz este az ágyamon.

    Hangod fülemnek furcsán csengene,
    mégis tudom, hogy jól esne nagyon,
    ha én lehetnék a szíved kedvese,
    s velem ébrednél hűs hajnalokon.

    Őszülő fejed, ha ölembe tennéd,
    mesélnék, hogy öleljen édes álom,
    titkon tündéd, varázskoboldod lennék,
    és befogadna az én világom.

    Talán egyszer tényleg befogad…
    Szinte valóként magam előtt látom,
    hogy álmom téged is magával ragad
    és te leszel a vágyott boldogságom.

    Tán egyszer eljön egy pillanat,
    amikor csók csak neked gyúl a számon…
    De állj! Ez már túl merész gondolat!
    Ne félj, Kedves! Csak szeretetre vágyom,
    de nem csaplak be Téged, sem magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Csukott szemű csókok

    Hogy csókosat egyszerre álmodunk,
    csak ennyit tudok róla.
    Istenem, az-e, akit gondolok?
    Mindig megérzem,
    mikor lecsúszik a takarója.

    Mi már talán sohse találkozunk,
    bús vándorok, mi ketten.
    De ott vagyok mindig, mikor kíván,
    és ő is eljött,
    akármilyen idegent szerettem.

    Lehet, hogy dús, fekete a haja,
    ilyen hajat kívánok. S óh, jaj,
    az ő dús, fekete haját
    hányszor hozták el arcomra
    kócos szőke leányok.

    Még egyszer fogom más csókjainál
    szemeimet lezárni:
    majd ha ő is így csókol valakit
    csukott szemekkel,
    mert engem nem bírt már tovább várni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy – Elyziumban jártam

    Ma éjjel újra Elyziumban jártam,
    fiatal voltam, övig meztelen
    ültem a parton, nekidöntve hátam
    a mellednek fecske-könnyeden.
    Csak madár érhet így madárhoz,
    míg nincs közük a kényes almafához,
    min tudásuk terem,
    csak röppennek a kékben, szárnyas lelkek,
    és minden szárnycsapásuk végtelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Gyöngykagyló

    Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem
    virág, ha nyílna ablakod előtt – játékból se tépd le, kedvesem
    madár és virág két gyönyörűsége életemnek.
    Így beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból.
    Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg
    madár daloljon és virág nyíljon álmaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pogány Zoltán – Ősznek álma

    Ha az ősznek álma lenne,
    én lennék a legszebb benne,
    lehullt levelek közt állnék,
    levelek közt őszre válnék,

    csupasz águkat rám húznák,
    belém nőnének a bús fák,
    lennék patak, ködöt vérző,
    miből gyöngyöt őszi dér sző,

    sáncok közt fúvatnék szelet,
    mi nyári hőt végleg feled,
    hófelhőket írnék légbe,
    szürkén pancsolt csillag-égbe,

    ősznek volnék legszebb álma,
    minden valóm őszre válva,
    télen, jöhet álom, bármi,
    gyönyörű tavasz fog várni!

    …Ha az ősznek álma lenne,
    én lennék a tavasz benne,
    lehullt levelek közt állnék,
    tavaszi-szép rüggyé válnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Nő a dér, álom jár

    Nő a dér, álom jár,
    hó kering az ág közt.
    Karácsonynak ünnepe
    lépeget a fák közt.

    Én is, ládd, én is, ládd,
    hóban lépegetnék,
    ha a jeges táj fölött
    karácsony lehetnék.

    Hó fölött, ég alatt
    nagy könyvből dalolnék
    fehér ingben, mezítláb,
    ha karácsony volnék.

    Viasz-szín, kén-sárga
    mennybolt alatt járnék,
    körülvenne kék-eres
    halvány téli árnyék.

    Kis ágat öntöznék
    fönn a messze Holdban.
    Fagyott cinkék helyébe
    lefeküdnék holtan.

    Csak sírnék, csak rínék,
    ha karácsony volnék,
    vagy legalább utolsó
    fia-lánya volnék.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Ezeregyéj

    Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett,
    hogy legyél: a hit gyönyöre
    maga építi, amit ostromol.
    S oly laza a lélek szövete, oly
    vékony réteg az érző pillanat,
    s ami – valóság? – rajta áthalad,
    olyan kétes, és a jelen mögött
    – vagy előtte – olyan nagy az örök,
    oly tengersok a többi, az, amit
    a szellem őriz és elevenít,
    rajtad s máson, perc és anyag felett,
    olyan úr az emlék s a képzelet,
    hogy érzékeid eseményei,
    a testi mámor tűnő tényei,
    mellette mind csak koldús unalom:
    ezeregyéj forog át agyadon,
    úgy húnynak-gyúlnak a csillagai,
    ahogy téged álmodik valaki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hermann Hesse: Álmatlanság

    (Végh György fordítása)

    Az öntudatnak legvégső határán
    leselkedik már fáradtan a lélek,
    sokezer árnyszerű életet élve
    egyetlen mozdulatlan pillanatban
    s tudván, nyugtot nem lel a földön túl se.
    Az artériákban a vér se nyugszik,
    vágyódik élet és halál után,
    min csak vénes-keserű nevetéssel
    gúnyolódik a lélek.
    Néma kínpad
    most az ezer idegszál élete,
    mindegyik figyel, minden rezzenésre
    van válasza s az éj minden neszét
    fájó feszültséggel kíséri.

    Zene száll a reszkető messzeségből
    ide, szent és fenkölt hangok lobognak,
    tánccá fonódva elnyelik az éjet,
    e roppant hosszú rémet, – s eleven
    víg dallamuk kioldja az időt
    a végtelenség kikötőiből.

    A fáradt lélek mélye most kidobja
    lám, színesen, anyáskodón becézve
    az elmúlt nap zsibongó képeit;
    boldogan dúskál az emlékezés
    sok fényes és csodás kacat között.
    Virágzó fák! Fiúk rabló-pandúrja!
    virágok, színek, ragyogó szemek
    üdvözölnek most mélyen meghajolva
    a táguló, alaktalan homályban.
    Ahogy az izzó nyári éjszakában
    a tikkadt füvet megeszi a harmat –
    az emlékezés is varázskezével
    a halk húrokra csap s százféle vágy
    villan át tükrödön: álom s valóság.

    Ó hadd köszöntselek, emlékezés,
    páratlan Istennőm s vigasztalóm!
    Csendben s figyelve nézem, elbűvölten,
    hogy rémlenek fel régvolt drága órák,
    miket az idő sem rombolhatott szét, –
    tolván a mozdulatlan perceket.
    Közben titkon benéz az éj szobámba,
    s valahol vár az arany álom is már,
    közelgő partjáról felémhajítva
    mentőkötelét, hogy megszabadítson…

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Ma álmomban

    Ma álmomban fiatal voltam,
    sötét hajamat kontyban hordtam,
    kettéválasztva, úgy, mint régen,
    tűnt ifjúságom idejében.

    Közben tudtam, hogy csupán álom
    visszavarázsolt ifjúságom,
    tudtam, igen, de mégis, mintha
    lengett volna időhinta
    mából a múltba onnan vissza…
    megvénülve, majd megifjulva…
    megújulva.

    Fiatal voltam, lázak gyötörtek,
    gyermekeim, verseim jöttek,
    oly sok áldás
    szívta vérem,
    hogy én csak bennük, értük éltem…

    Mondják:
    szép voltam barna hajjal,
    de nem törődtem én magammal,
    más gondom volt:
    kenyér és versek…
    és éveim egyre inkább vertek.

    De ma, különös hajnali álmom
    átköltötte az ifjúságom:
    Boldog voltam,
    mint soha ébren,
    agyam filmezte régi képem,
    de úgy, hogy árnyék nem is volt
    rajtam,
    s nem volt ezüstös szál
    hajamban…

    Nem volt bánatom, nem írtam verset,
    nem éreztem, hogy üldöznek, vernek…
    Csak éltem, éltem, mosolyogtam…
    Ma álmomban fiatal voltam!

    Forrás: Minden napra 1vers

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.
    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.
    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Versek mindenkinek