Áldott, amit megéltem – ennél
jobb sorsot nem vágytam sosem.
Ó, szívem, de sokat szerettél!
Ó, hogy lobogtál, értelem!
Boldogság, kín ott hagyta mélyen
belém rögződve nyomát,
de hosszú búban, szenvedélyben
nem húnyt ki az a régi láng.
S te, kit gyötörtem annyi mással,
bocsáss meg. Utunk mégis egy.
Amiről csak a hallgatás vall,
elmondta nékem a szemed.
Mohó tekintetek figyelnek,
a szíven vágy viharzik át,
s indul a havas, néma, dermedt
éjben, szabott útján tovább.
/Lator László fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
