(Farkas Árpád fordítása)
Jó volna öregen születni,
Érkezni bölcsen a világba,
Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.
Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
