fordította Babits Mihály
A sötétbogyóju szőllőt
kosarakba gyüjtve vállon
viszik ifjak és leányok;
de a kádba öntve már csak
a legény tiporja vígan
locsogó musttá a fürtöt;
kiabál s dicséri Bacchost
vidám taposó-dalokkal,
amikor csobogni hallja
a toroknak kedves újbort,
amiből vének ha isznak,
remegő bokájuk ugrál
s lobog ősz hajuk a táncban.
A szerelmes ifju árnyas
lugasok hüsébe surran,
hol a karcsutestü lányka
pihen, és mig alszik, esdve
csalogatja már előre
élvezni a hitves-ágyat.
De ha az szavára nem hajt,
leszorítja, kényszeríti:
fiatalság, csintalanság,
ez a bor gonosz hatalma!
