Madár zeng s villan az égen
fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég
lent hamuszürke az árnyék
Röghöz tapad életem – ó jaj
szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába
embernek földön fut a lába
Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam összesebezve
messzire messzire – messze
Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.
Forrás: arcanum.com/hu
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
Jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
Még itt se vagy, már áldva áldlak,
Vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
Öreg szívet gyermekké téssz te
Mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
Hadd éljem újra gyermekségem
Szép esteiét,
Mikor a földet hó megeste,
Dal s mese közt karácsonyeste
Vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
Szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
Angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem semmi máson,
Jövel, jövel!
Forrás: Szeretem a verseket
József, nézd, tök jól megvagyunk,
azt hiszem, egymásnak teremtett
bennünket az Isten, áldassék a neve.
Mégis van itt egy kis bibi. Nem, a bibi
nem a legjobb szó, inkább baba.
Egy kisbaba, de ne gondolj rosszra…
Huh, nem jó!
Figyelj, József, tudod, hogy én tiszta
és tisztességes lány vagyok,
hogy férfival nem voltam, se veled,
se mással. Azt is tudod,
hogy nagyon szeretem az Istent,
és Isten is nagyon szeret engem.
Szóval ebből kerekedett egy különös ügy…
Huh, nem jó!
József, tudod te is, törvény szerint
aki nem a férjétől fogan gyermeket,
azt el lehet bocsátani vagy éppen
agyon lehet kövezni, ha úgy adódik.
Mármost még nem vagy a férjem persze,
meg nem is mástól van a gyerek,
vagy szóval mástól, de nem más
férfitól, hogy is magyarázzam…
Huh, nem jó!
József, olyan rendkívüli lény járt itt,
ha hiszed, ha nem, egy angyal,
azt meg végképp nem fogod elhinni,
amit mondott. Isten azt üzente,
a világ összes asszonya közül
engem választott ki arra,
hogy megszüljem a fiát.
Mit szólsz, hát nem érdekes?
Huh, nem jó!
József, úgy képzeld el, főztem neked
ezt a jó kis levest, mert tudom,
hogy szereted, és kedvedben akartam
járni, finom birkahússal, jó fűszeresen,
lehet, hogy jobb is lenne, ha ennél
egy tányérral, nyugodtabban tudnánk
utána beszélgetni…
Huh, így sem jó!
Tudod mit, Uram, én most elmegyek
Erzsébethez, meglátogatom őt,
addig oldd meg a dolgot, légyszi,
küldj angyalt, égi hangot, kőtáblát, bármit,
mert emberileg ezzel nem lehet mit kezdeni.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Az igazi múzsát nem csapom el,
a Trombitás Angyal a párom.
Nem a mennyei ő, a malaszttal-teli,
de ama göndörhajú vurstlibeli,
s bár a tunikája a bokát fedi:
tudom én – fiú ő a javából.
Az igazi múzsát nem csapom el,
ő temet el hihetőleg,
borít rám verseimből lepedőt.
S mert hűségével az ember lebőg,
gáláns eszmékkel megcsalom,
mielőtt szarvai a fejemre nőnek.
De a sorsunkra testemmel emlékezem:
ó, a látvány, künn a Ligetben,
ahol jégcsillagos a sátorkalap,
s abrakolnak meteort a hintalovak –
ó, a látvány: a világ patái alatt
megverve, kirúgva, mi ketten!
Világ Forgása!
Ideszorul az, aki hordja a terhet,
aki már felnőtt az asztal alól,
aki jogáért, a csókért hittel dacol,
s akinek vénen sincs szeretni hol,
a romlott hóba, egy nemzet!
Gyere, add fel koronám, legyen király,
király a poéta, mint régen,
lebegjünk a kiosztott élet felett,
be ne várjuk: bitang háta amíg levet –
egy fél országgal és veled,
angyalom, veled beérem.
Gyere, te nímand, gyere, pofám,
ide a csókot, a stexet.
Voltunk a vérbeli, gyöngybeli pár,
romantikára a profán halál,
szolíd tájon a viharmadár –
négy szárnyunk ma is a legszebb.
