Mint a magasban lengő sasmadár,
úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.
Ha engem látsz majd némán, hidegen,
és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.
Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
leszállok hozzád, édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.
S ha majd te is a testet vetkezed,
a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
