https://verskucko.com

Címke: apa

  • Tóth Árpád: Arany tó az égen

    Örülni, örülni de jó volna
    Lemenő nap aranytavának,
    Mely szétömölt amott a lombok
    Mögött az égen, s jobbra-balra
    Ringatják fejüket a vén fák
    Beleegyező mozdulattal,
    Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
    Lemegy a nap, és így kell lenni,
    Elhúnyni, elmerülni szépen,
    Lemenő nap arany tavában
    Elsüllyedni fekete csendben.

    Ó, élet, élet… ülök itt a
    Hegyoldali új játszótéren,
    A kisleányom karikázik,
    Csattog a bot vígan és fürgén
    Egy új, kis akaratos élet
    Bátor s tudatlan ritmusára.

    Szólnék utána, nem tudom mit:
    Becéző szót, korholó intést?
    Már ott nyargal az új játszótér
    Távol sarkán, már nem is látom,
    S vad érzés üt meg: látom-e újra?
    Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?

    Elmúlt az arany tó az égről,
    És egyszerre nagyon sötét lett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán József: Reggeli ima

    Uram, ha misén elalszom,
    érintsd meg csendesen az arcom.

    Éjszaka féltem, nem aludtam,
    ott kuporogtam a kapudban.

    Nem tudom… melegségre vágytam,
    hideg koporsó volt az ágyam.

    Bár apám egyszer fölém hajolt,
    mint kutya a kölykét megszagolt.

    Úgy emlékszem még be is takart,
    és valamit mondani akart…

    Valami ilyet: befellegzett…
    a hiányától hidegebb lett.

    Uram, ha a misén elalszom,
    ugye lesz, aki betakarjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Fátum

    Apámmal együtt ültem a padon.
    Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
    A nap utolsó csókjait kereste
    Az alkonyattól rőtes nyugaton.

    Szemébe néztem, a szemembe nézett,
    Hűs esti szél kezdett már lengeni
    És hirtelen egy delejes igézet
    Fogott el s könnybe vesztek szemeim.

    Mi volt ez? Sejtés, árnyék? Nem tudom már,
    De megéreztem, hogy fia vagyok
    És éreztem, bennem mint támadoznak
    Az örökölt, a szunnyadt bánatok.

    Éreztem, láttam, hogy nem is sokára
    Magamban ülök már a zöld padon
    És itt kísért majd az a régi bánat,
    Az én új fátumom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Játék a tűzzel

    Tűzkígyókat rajzoltam én,
    ábrándos gyerek.
    Parázs izzott a szalmaszál hegyén,
    mint szentjánosbogár vergődött, köröket
    róva untalan, szeszélyes ábrát,
    s lángra lobbantotta a fantáziát –

    S később, ha kimerészkedtem topogva
    a kovácsműhelybe, apám a magosba
    emelt láng-harapta karján,
    s gyönyörködött bennem a tűz fölé tartván.

    Mit bántam a lópata pörkölt-fanyar szagát,
    csak néztem, hogy marja vörösre, fehérre a vasat a láng!

    S álmodtam bozontmellű kovács-isteneket,
    s fújtam, ha kérdeztek: én csak kovács leszek!

    Nem lettem az.

    Már az ifjúság tüze mar, éget, űz egyre tovább,
    s edz keményre, mint a kovács a vasát
    acéllá megedzi –

    S tűzkígyókat rajzolok az égre,
    a fákra, hegyekre, szívekre, a mindenségre!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Szégyellős karácsony

    Karácsony délután
    jön hozzánk az apánk,
    leül és elmeséli hosszan,
    hogy ne higgyünk az angyalokban.

    Forrás:

  • Romhányi Ágnes: Égiposta – Apámnak

    Mióta visszaköltöztem a házba,
    mindenütt látlak, ülve, állva,
    együtt terítjük meg az asztalt,
    mely annyi estét felmagasztalt,
    kedvenc tányérod ott van a helyén,
    és ott a többi, jól megszokott edény,
    a tál, amiből a leveskét adod,
    mert így becézted, mint családtagot,
    látlak, ahogy a barna karosszékben
    cigarettára gyújtasz éppen,
    kéjjel fújod a kedves mérget,
    oldva kissé a feszültséget,
    mely cikázó idegeid csapdában tartja,
    de jólesik, nem hagyod abba,
    a nevetésed még ott a falban,
    s már visszamosolygok rád magamban,
    cinkosod voltam és vagyok,
    kicselezzük az anyagot,
    ja, elfoglaltam a padot,
    ahol verselned adatott,
    a fűzfa alatt, kint a kertben,
    ott írok, most, hogy írni mertem,
    s bár él a fa, kopaszodott,
    megőrizte az apa-szagot,
    és együtt hallgatunk zenét,
    halott társaid üzenetét,
    az örök Wohltemperiertest,
    nem élőben, de tudtuk, így lesz,
    tehát a CD-be gravírozott klaviert,
    ahogy kerülve minden manírt,
    a pravoszláv Szvjatoszláv Richter
    játssza nagy, igaz protestáns hittel,
    s hallgatjuk, mi a csüggedéstől óvhat,
    amin már túl vagy, a Passiókat,
    és nem emel fel semmi se
    úgy, mint a h-moll mise,
    csak mondom, ez szólt a temetéseden,
    érted szólt, bár nem hallottad te sem,
    de arra intettél, hogy legyek józan,
    s most a megszokott, hanyag pózban
    csücsörítesz, jól van ez, jól van.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Petőfi Sándor: A jó öreg kocsmáros

    Itt, ahonnan messze kell utazni, míg az
    Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön,
    Itten élek én most megelégedéssel,
    Mert időm vidáman, boldogságban töltöm.
    Falu kocsmájában van az én lakásom;
    Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel.
    Egy jó öregember benne a kocsmáros…
    Áldja meg az isten mind a két kezével!

    Van szállásom itten s ennem-innom ingyen,
    Sohasem volt ennél jobb gondviselésem.
    Az ebédre nem kell senkit is megvárnom,
    És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem.
    Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros
    Összekoccan néha jó feleségével;
    No de amint összekoccan, meg is békül…
    Áldja meg az isten mind a két kezével!

    Elbeszélünk néha a letűnt időkről.
    Hej, régibb idői boldogak valának!
    Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,
    Alig tudta számát ökrének, lovának.
    Pénzét a hitetlen emberek csalása,
    Házát a Dunának habjai vitték el;
    Így szegényült el a jó öreg kocsmáros…
    Áldja meg az isten mind a két kezével!

    Alkonyuló félben van már élte napja,
    S ilyenkor az ember nyugodalmat óhajt,
    S őreá, szegényre, a szerencsétlenség
    Őreá mostan mért legtöbb gondot és bajt.
    Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen,
    Mindig későn fekszik, mindig idején kel;
    Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost…
    Áldja meg az isten mind a két kezével!

    Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa;
    Ő fejét csóválja, nem hisz a szavamnak.
    “Úgy van, úgy” szól később, “jóra fordul sorsom,
    Mert hisz lábaim már a sír szélén vannak.”
    Én elszomorodva borulok nyakába,
    S megfürösztöm arcát szemeim könnyével,
    Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros…
    Áldja meg az isten mind a két kezével!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor – Szégyellős karácsony

    Karácsony délután
    jön hozzánk az apánk,
    leül és elmeséli hosszan,
    hogy ne higgyünk az angyalokban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Heltai Jenő: Apám

    Egyszerű ember volt apám,
    És nem hagyott semmit se rám,
    Se pénzt, se nevet, se tanácsot,
    Legyen emléke mindig áldott.

    Tűrte, hogy járjak szabadon,
    Sokszor de balga utamon,
    Örült, ha vakmerőn repültem,
    És nem szidott, ha tétlen ültem.

    Ha ijesztett a meredek,
    Kezem megfogta. Szeretett.
    A szíve egy volt a szívemmel,
    Mért nem lehettem olyan ember,
    Mint az apám?

    Halk, szűkszavú volt és szerény,
    A bánat fátyla volt szemén.
    Sok élőt, sok halottat gyászolt,
    Az élet néki pusztaság volt,
    Száz keserűség pohara,
    Kegyetlen, izzó Szahara,
    Örök homok, kevés oázis.
    Sokat bántották. Én is, más is.

    De sohasem panaszkodott,
    Férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt.
    A sok bajt elviselte mégis,
    Mért nem tanultam tűrni én is,
    Mint az apám?

    Mikor az ideje letelt,
    Lázadozón nem feleselt,
    Meghalt, mikor meghalni kellett,
    Senki sem állt az ágya mellett.

    Én istenem, ha menni kell,
    Add, én is így mehessek el,
    Éjjel, sötétben, észrevétlen,
    Büszkén, magamban, ahogy éltem.

    Mikor az élet menekül,
    Haljak meg én is egyedül,
    Egy vén diványra ráborulva,
    És senkire se rászorulva,
    Mint az apám.