Címke: apokalipszis

  • William Blake: A télhez

    „Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
    Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
    Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
    S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

    Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
    Felett elvágtat, acél viharát
    Kirántva; már felnézni sem merek,
    Mert ő az úr széles világ fölött.

    De nézd az őrült szörnyet! csontjain
    A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
    Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
    Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

    Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
    A tengerész, szegény! kire vihar tör,
    Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
    Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ágai Ágnes: Hadijelentés békében

    ABBAN a háborúiban,
    mely a háborúk sorát majd lezárja,
    nem lesznek ellenségeink.
    CÉLPONT, OBJEKTUM, MŰSZERFAL, AKCIÓ.
    Öntörvényét végzi a széthasadt anyag,
    míg izzó gőzzé visszaváltozunk.
    A kémia nem ismer kegyelmet,
    nincsenek indulatai.
    A képletek nyelvén nem lehet
    békét kötni.
    A vegyszereknek
    nincsenek parlamenterei.
    Az elemi részecskéket
    nem lehet hadifogságba vetni,
    és egyezmények alapján kicserélni.
    Ha a folyamat megindul,
    kezdetét veszi a devolúció.
    Ki talál majd emberi nyomra
    egy földgolyónak nevezett
    halált sugárzó,
    szétroncsolt halmazon?

    Forrás: —

  • Ady Endre: KRÓNIKÁS ÉNEK 1918-BÓL

    Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
    Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
    Bűnösök és jók egyként keserűlnek
    S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

    Ember hajléki már rég nem épűlnek,
    Szívek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,
    Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,
    Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.

    Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek,
    Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek,
    Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek
    S mégis idegen pokol lángján sűlnek.

    Itt most vér-folyók partból kitérűlnek,
    Itt most már minden leendők gyérűlnek,
    Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek:
    Jaj, mik készűlnek, jaj, mik is készűlnek?

    Hegedűs fickók többet hegedűlnek,
    Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek,
    Rút zsivány-arcok ékesre derűlnek
    S ijjedt szelidek szökve menekűlnek.

    Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek,
    Emberségesek igen megréműlnek,
    Ifjak kik voltak, hoppra megvénűlnek
    S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek.

    Bús kedvű anyák keservesen szűlnek,
    Labdázó fiúk halálba merűlnek,
    Ős, szép kemencék sorjukba elhűlnek
    S kedvelt szűzeink uccára kerűlnek.

    S szegény emberek mégsem csömörűlnek,
    Buták, fáradtak és néha örűlnek,
    Szegény emberek mindent kitörűlnek
    Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.

    Szegény emberek ölnek és csak ölnek
    S láz-álmaikban boldogan békűlnek
    S reggelre kelvén megint megdühűlnek,
    Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.

    Halál-mezőkön bitófák épűlnek,
    Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,
    Unják a hullát, el- s vissza-röpűlnek,
    De az emberek meg nem csömörűlnek.

    Forrás: MEK


  • Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára

    Az Égből dühödt angyal dobolt
    Riadót a szomoru Földre,
    Legalább száz ifjú bomolt,
    Legalább száz csillag lehullott,
    Legalább száz párta omolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Kigyúladt öreg méhesünk,
    Legszebb csikónk a lábát törte,
    Álmomban élő volt a holt,
    Jó kutyánk, Burkus, elveszett
    S Mári szolgálónk, a néma,
    Hirtelen hars nótákat dalolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Csörtettek bátran a senkik
    És meglapult az igaz ember
    S a kényes rabló is rabolt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Tudtuk, hogy az ember esendő
    S nagyon adós a szeretettel:
    Hiába, mégis furcsa volt
    Fordulása élt s volt világnak.
    Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
    Sohse volt még kisebb az ember,
    Mint azon az éjszaka volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Az iszonyúság a lelkekre
    Kaján örömmel ráhajolt,
    Minden emberbe beköltözött
    Minden ősének titkos sorsa,
    Véres, szörnyű lakodalomba
    Részegen indult a Gondolat,
    Az Ember büszke legénye,
    Ki, íme, senki béna volt:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.

    Azt hittem, akkor azt hittem,
    Valamely elhanyagolt Isten
    Életre kap s halálba visz
    S, íme, mindmostanig itt élek
    Akként, amaz éjszaka kivé tett
    S Isten-várón emlékezem
    Egy világot elsüllyesztő
    Rettenetes éjszakára:
    Különös,
    Különös nyár-éjszaka volt.