Szép fájdalom: az ajkak megnyílása
kis vendéglőnek tejablakos sarkán;
sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak
nyelvem hegyére, pompázatos tarkán.
A legpajkosabb ángol nóta csurran,
az önműködő zongorára nézek
s a sima gyöngyök halotti menetben
szívembe futnak: kicsúfolt zenészek.
A fehér abrosz sáppatagon gubbaszt,
tán a te hókezedre gondol vissza…
Ó, mennyi-mennyi mondanomvaló van –
Egy festett lány egy baka borát issza –
Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel
s az olcsó ételt durván elémrakja;
az önműködő zongora kifáradt.
Sírok… És ma van a bolondok napja…
Forrás: magyar-versek.hu
