Címke: Arany János • ballada

  • Arany János: ROZGONYINÉ

    Ballada

    “Hová, hová, édes férjem?”
    “Megyek a csatába:
    Galambócon vár a török,
    Ne várjon hiába.”
    “Megállj, megállj; édes férjem!
    Ne menj még csatába:
    Befordulok egy kicsinyég
    Öltöző szobámba.”

    “Én kegyesem, szép hitvesem,
    Ellenemre jársz-é?
    Sima vállad, puha kebled
    Töri az a páncél;
    Félve tartod a nagy kardot
    Remegő kezedben:
    Mit keresnél, gyönge asszony.
    Véres ütközetben?”

    “Azt keresem, hiv magyar nő,
    Véres ütközetben,
    Hogy lehessek, élve, halva,
    Mindig közeledben:
    Súlyos a kard, de nehezebb
    Százszor is a bánat;
    Jobban töri, mint a páncél.
    Kebelem utánad.”

    Gyöngyös arany fejkötőjét
    Sisakkal borítja,
    Karcsu fűzött selyem vállát
    Páncélba szorítja;
    Kardot is köt: bársony övre
    Gyémántos fogantyút,
    Pici piros csizmáira
    Szép ezüst sarkantyút.

    Csalogatja csemegével
    Muci paripáját;
    Lebke szellő lebegteti
    Tengerzöld ruháját;
    Széles uton, poros uton
    Felleget ver a ló,
    Csillámlik a… villámlik a
    Fényes acél patkó. –

    “Fogadj Isten, húgom asszony,
    Itt az ütközetben;
    Nyilat ugyan, amint látom,
    Hoztál szép szemedben -“
    “Uram király, Zsigmond király
    Nem oly divat már ma
    Nyillal lőni, mint felséged
    Fiatal korába’.”

    Galambócot a Dunáról
    Ostromolni kezdik;
    Folyamon is, szárazon is
    Egyre törik, vesztik.
    Elől, elől Rozgonyival
    Kedves élet-párja,
    Hiv szerelme, szép Cicelle,
    Szentgyörgyi leánya.

    Pogány török a Moráván
    Érkezik új haddal:
    “Most vitézek! hajós népek!
    Közül-akarattal!”
    Maga vivé Rozgonyiné
    Ellenök a gályát,
    Követi a sok dalia
    Lobogós ruháját.

    Szól az ágyu – szokatlanul
    Durva ozmán fülnek;
    Hajóira tűz-kanócok,
    Koszorúk repülnek;
    “Vizet! vizet!” a pogányság
    Orditoz hiában;
    Mind odaég, bár van elég
    Víz a nagy Dunában. –

    Maga Murad ezt a dolgot
    Nem veszi tréfára,
    Közeledik nagy hadával
    Törökök császára;
    Százezerre megyen serge,
    Sok basával, béggel,
    Török, tatár – spahi, jancsár,
    Válogatott néppel.

    Kár volt neked, Zsigmond király
    Mindjárt megijedned,
    Gyalázaton a pogánytól
    Egér-utat venned,
    Fut a farkas néha-néha,
    De szikrázó foggal;
    Népedet te átkeletted
    Szökve, mint a tolvaj. –

    Spahi, jancsár, utóhadnak
    Ered az inába:
    Sok rohan ott éles tőrbe,
    Még több a Dunába;
    Gyalogszerrel a király is
    Csak nehezen futhat;
    Jó Rozgonyi karja, kardja
    Csinál néki utat. –

    “Hej! ki hozza, kormányozza
    Ide azt a gályát?
    Vagy már senki meg nem menti
    Magyarok királyát?”
    “Én, én hozom, gyönge asszony,
    Hajómat az éjben:
    Ülj fel uram, Zsigmond király,
    Te is, édes férjem!”

    Lászlóvárott a magyarság
    Vala bátorságban.
    Híre futott a csatának
    Széjjel az országban.
    Egy árva szó sem beszéli
    Zsigmond győzedelmét;
    Mind a világ, széles világ
    Rozgonyi Cicellét.

    (1852)