https://verskucko.com

Címke: Arany János

  • Reviczky Gyula: Arany Jánosnak

    Áldom én is azt a bölcsőt,
    »Mely magyarrá ringatott«.
    Áldom én is azt a sorsot,
    Mely szivembe dalt adott.
    A dicső szellem világát
    Áldom mindenek felett,
    S dallom, a mi bennem eszme,
    Dallom a mit érezek.

    Szép az ének, szent az ének,
    Drága kincs, ha nemzeti.
    De a legszebb dal örökké
    Általános, emberi.
    Az igazság egy lehet csak
    Valamennyi nyelveken.
    Nagy leszen, ha lelke is nagy,
    Ki művész első helyen.

    Kék egével ősz Homérosz
    Valamennyi nemzeté.
    Buskomolyság, mélaság is
    Egy van csak: a Hamleté.
    Bolond Istók mindenütt volt,
    A hol ember szenvedett.
    Nagy művész, ki emberek közt
    Feledi a nemzetet.

    Gunykaczaj minden hazában
    Don Quijotenak végzete.
    Ember, hát nem kell kutatni
    Küzködő Faust német-e?
    A világ nyelvét beszéli
    Moliére, a franczia
    Harpagon, Alcest s a többi
    Csupa kozmopolita.

    Általános eszme s érzés,
    Nagy, ha nem is nemzeti,
    »Dalok korcsa«, melyben ez nincs;
    Az igazság megveti.
    Nép után nép küzd a létért,
    Eltűnnek a nemzetek,
    Róma megszünt, csak Horáczban
    Élnek még az emberek.

    Népével van összeforrva
    A nagy eszmék dalnoka.
    »Mind tükör volt egymagából
    Tűnt nekem föl nép s haza!«
    Egy egész nép ilyen ének
    S akkor leghatalmasabb,
    Hogyha, bár forrása egy csak,
    Mindenütt süt, mint a nap.

    A tiéd is mindenütt süt.
    Nagy vagy a nagyok között!
    Nemzet ily naggyá sosem tesz,
    Csak az eszme, mely örök.
    »Két világ csodája,« fénye
    Halhatatlan éneked,
    Most magyar, létezni fogsz, ha
    Nemzeted csak létezett!

    Forrás: internetes gyűjtés

  • Arany János: Itthon

    Mint a madár a fészkére,
    Szomju vándor hűvös érre,
    Mint a gyermek anyaölbe:
    Vágyom én e nyájas körbe.

    Itt, enyelgő kis családom
    Közt, van az én jó világom;
    Künn borong bár a magasban:
    Itt örökké csillagos van.

    Csillogó szem, mosolygó ajk:
    Ez az amit szívem óhajt,
    S küszöbömet átallépve,
    Ez derűl itt én elémbe.

    Szívem ifjul, gyermekké lesz:
    Kis örömet nagynak érez,
    Körülem is ártatlan kedv
    Játszi pillangója repked.

    És felejtem egyelőre
    Gondjaimat a jövőre:
    Mi nehéz súly függ e vállon,
    Nehogy kedvök búra váljon.

    Gyermek-szívvel, öntudatlan
    Nyugszom meg e gondolatban:
    Hogy övéit el nem hagyja,
    Ki mindnyájunk édesatyja.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Shakespeare – 116. szonett

    (Arany János fordítása)

    Hogy két hű szívet bármi elszakaszthat:
    Ne hidd! A szerelem nem szerelem,
    Mit változás valaha megváltoztat,
    A mely a hűtelenhez hűtelen.

    Nem! örök pont az, mint a sarki csillag:
    Fújjon vihar bár, olthatlan lobog;
    Örök vezére hányt-vetett ladiknak;
    Helyét kimérhet’d, árát nem szabod.

    A szerelem nem rabja az időnek,
    Bár sarlajától arcz-rózsája hull,
    Múló hatalmát mégsem érzi ő meg,
    Mert az ítélet-nap sem éli túl.

    Ha áltan ez, s rajtam annak tűn ki:
    Sohsem írtam, sohsem szeretett senki!

    Forrás: Arcanum – Shakespeare szonettek, Arany János fordítása

  • Arany János – Ohajtanék én…

    Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
    Derült együ völgy nyájas kebelén;
    Hová e hánykodó világ zaját
    Elvétve hozná a szél csak felém,
    Mint messze tenger zúgó moraját,
    Mely lassan elhal a puszták szelén.

    Ott ringatóznék balzsamos ölén
    Az ifju álom s a játszi remény;
    Nem volna gondom senkire se’ gond,
    Nem érne el dicsőség, semmi gond;
    S ha szívem olykor el-elmerengne,
    Megpihenne a természet ölén.

    Nem bántana ott senkinek haragja,
    Nem csábítana hiú dicsőség,
    Nem hajszolna se vágy, se kény, se rangja
    Az embereknek, e zajos csaták;
    Ott volna lelkem mindig önmagával,
    S békében élne sorsával.

    De nem lehet… mert a sors más útra hajt,
    S az ember él, küzd, tűr és remél;
    S míg el nem dől a végső számadás,
    Viselni kell a földi terhet még.

    (1851)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Arany János: Szilveszter-éjen

    A vén sirásó haldokol:
    Vígan tehát ágya körül!
    Ki annyit sírba fektetett,
    Most a sor őreá kerül.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
    Kíván, – nincs egy nap híja se –
    Bohó, ki többet is remélt!

    Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
    Ami kevés még hátra van,
    – Habár csak ellentétül is –
    Virrasszuk dal között, vígan.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Ama békés türelemért,
    Hogy a halandó újba kezd,
    Ha egy rossz ó-évet lemért!

    Hányan vagyunk, kik a sorstól
    Rongyot kapánk élet helyett,
    Mégis, mivelhogy nincs különb,
    Hordjuk biz azt, amíg lehet!

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    A szenvedő embernemért,
    Mely várva tűr, csalódva hisz –
    S túl bírja élni a reményt!

    Zörgetnek a ház ablakán:
    Egy vak madár az, mely repűl,
    A förgeteg; – mint fiú, esik!
    Maradhat! tágasabb kivűl.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Azért, ki bujdokolva jár
    És nincs, hová – egy ilyen éjt
    Kihúzni – hajtaná fejét!

    Mit bánjuk, hogy lejár az év!
    Énekre ajk és táncra láb!
    Használja, ki mozogni tud,
    Ezt az előnyét legalább.

    Hajrá fiúk! ez a pohár…
    Föl a kehelyt, koccantsatok!
    Csörgése szóljon, hogy kikért,
    És szóljon az, hogy hallgatok.

    Vígan! az ó év haldokol,
    Nevessünk mint örökösi, –
    Pedig bizony semmit se hágy
    Annak, ki végpercét lesi.

    Hajrá fiúk! ez a pohár
    Az évért, mely kiszenvede;
    Emléke fönn lesz holnap is…
    Egy kis mámor futó köde.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János: Almanach 1878-ra

    Itt van tehát: megjött az Új év,
    Mint biztató előlegem;
    Háromszázhatvanöt nap-éjre
    Halvány reményszínt hoz nekem;
    Bár majd, ha eljön a valódi,
    Nem lesz, mint most, ruhája zöld;
    Inkább hiszem, hogy a küszöbnél
    Fejér, halotti leplet ölt.

    Légy üdvöz, Év, e zöld burokban!
    Elfogadom a jóslatot,
    És köszönöm, hogy a jövőre
    Kilátásom’ tovább nyitod:
    Hisz’ egy időtül fogva nálam
    Látás, kilátás oly rövid!…
    Ha meg nem érném: gondolatban
    Hadd élvezem át örömid.

    Mindjárt az első nap rohammal
    Köszönt boldog-boldogtalan;
    Oly ünnep ez (no! nem panaszlom),
    Midőn szív s tárca nyitva van;
    S egy „szellemdús” játék (amelynek
    Nem kellett nagy heuréka)
    A pénz-pazarláshoz időd’ is
    Ellopja: a „b. u. é. k.”

    Aztán jön a farsang, – az árvíz
    Mátyás körül, mely „tört jeget”;
    Szegény kiöntött ürge-népség
    Verdesi jajjal az eget;
    Mi táncolunk a szenvedőkért,
    Bőven fogunk pazarlani:
    S ha nem csordúl – százezreinkből
    Csöppen nekik is valami.

    Aztán jön, amely „gólyafőt mos”
    A híres márciusi hó,
    Ha „Gergely megrázza szakállát” –
    No meg böjt, exekúció.
    E hó egy napját űltem én is
    Már két közép embernyomig:
    „Simplicius” napján születtem:
    „Simplex” maradtam holtomig.

    Ápril minden nedvet kiszáraszt,
    Májusba’ jőnek a fagyok; –
    S ha sáska, féreg, rozsda nem járt,
    S a június szépen ragyog
    S a július „meg nem szorítja”:
    Még a vetés bőven terem;
    Örvend az úr, – hát még az asszony!
    Lesz csipke több is, meg selyem.

    Míg a paraszt izzad, mi gazdák
    Fürdőre járunk, hűsleni,
    A repce-, gyapju- s más előleg
    A csorbát szépen kifeni;
    Nem, mint apáink sűltek, – itthon
    Töltvén egész mélő nyarat,
    S nézték a vén béres hogyan vet
    S a tót napszámos hogy’ arat.

    Szeptember – ah! szüret már nem lesz:
    Vagy: lesz szüret, ha bor nem is:
    Történeti jogát megőrzi
    Híven az iszom-eszem is;
    Különbség az, hogy míg apáink
    Egy canga birkán „laktanak”:
    Nekünk cukor kell, sütve, főzve,
    Pezsgő bor, osztrigák, halak.

    Így, ber, megint ber fogytig-untig
    S „brrr!” míg az esztendő lefut;
    Miközben egy nap a halottak
    Fényűzésére is kijut,
    Midőn gyertyával, zöld levéllel
    S virággal megvendégelik,
    S kitesz halottjáért az élő,
    Mutatva dúsan, hogy: „telik!”

    Majd a karácsony hozza végűl
    Az apró szívek örömét;
    De a „bubus” már nagy szakértő,
    Bírálva hordja meg szemét,
    S ha nem drágát hozott az angyal
    Ajak lepittyed és befagy;
    Biz’, édes Jézuskám, te is már
    A luxus terjesztője vagy!

    1. november 4.
      (Az akadémiai Almanach borítéka rendesen halványzöld.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János – Alkalmi vers

    Az uj évet (ócska tárgy!)
    Kell megénekelnem,
    Hálálkodva, ahogy illik,
    Poharat emelnem.
    Mit van mit kivánni még
    Ily áldott időben? –
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Olcsó legyen a kenyér,
    A gabona áros;
    Jól fizesse a tinót
    S nyerjen a mészáros,
    Mérje pedig szöszön-boron,
    Font kijárja bőven.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Senkinek a nyakára
    Ne vigyenek kontót;
    Valaki csak ráteszen,
    Nyerje meg a lottót;
    Annyi pénzünk legyen, hogy!
    Még pedig pengőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Szegény ember malacának
    Egy híja se essék;
    Messze járjon dög, halál,
    Burgonya-betegség;
    Orvos, bakó a díját
    Kapja heverőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Tücski-hajcski baromnak
    Sokasuljon lába;
    Boci járjon mezőre,
    Gyermek iskolába;
    Gyarapodjék a magyar
    Számra, mint erőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Kívül, belül maradjon
    Békében az ország;
    A vásárra menőket
    Sehol ki ne fosszák.
    Béke legyen a háznál
    És a szívredőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    A biró is, mint eddig,
    Tisztét jól betöltse:
    Víz kedviért a babát
    Soha ki ne öntse;
    Emberiség, igazság
    Egyik serpenyőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Zenebona, babona,
    Huzavona vesszen!
    Visszavonás, levonás
    Minket ne epesszen.
    Legyen egység, türelem,
    Hit a jövendőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Nagy uraink (ha élnek)
    Nőjenek nagyobbra;
    Áldozzanak, legyen is mit,
    Mégse üssék dobra;
    Nemzetiségünk mellett
    Buzogjanak hően.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Író pedig írónak
    Szemét ki ne ássa, –
    Ne is legyen az idén
    Napfogyatkozása
    Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-
    S előfizetőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Mire üssek még pohárt?
    Asszonyi hűségre?
    Barátság-, polgár-erény-,
    Vagy mi más egyébre?
    Hiszen ezek közöttünk
    Vannak kelendőben.
    Tudj’ Isten, mi minden nincs
    Ez uj esztendőben!

    1853

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János – Év utolján

    Kifelé az évnek a szekere rudja,
    Pályáját a nap is csak robotban futja,
    Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
    Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

    Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
    Megelégedtem már sovány böjteiddel;
    Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
    Kívánok jó utat s jó egészséget. –

    Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
    Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
    Mely hiába mondja; hogy: „csütörtök, péntek”,
    Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

    Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
    Legalább nem esett életemen csorba:
    A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
    Legalább nem hagyja lyukasan a földet.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János – Régi jó időből

    Elfolyt a méz a köpűből,
    A köpű is romba:
    Beléesett egy vén medve
    Világfájdalomba;
    Dörmög idebb, dörmög odább,
    Hangja szép goromba:
    Hej! nem így volt, más világ volt
    Fiatal koromban!

    Nem őrizte akkor a méh
    Szuronnyal a mézet,
    A szamóca és a málna
    Bővebben tenyészett;
    Nem volt ilyen hosszú a tél –
    Alighogy a talpam
    Fölfelé is, lefelé is
    Egyszer végignyaltam.

    Csöve nem volt a vadásznak,
    Az oláhnak botja –
    Sem pedig így megviselve
    Bundám állapota.
    Zöld erdőben, zöld mezőben
    Barangolva bátran,
    Kiskirályi méltósággal
    Tetszésemre jártam.

    Akkor minden tüskebokron
    Nem volt ennyi fészek:
    Mély odúból huhogtak az
    Udvari zenészek;
    Tele szájjal énekeltek,
    Szélesen és hosszan;
    Ez az apró sok csicsergés
    Engemet csak bosszant.

    No de iszen, bár nehezen,
    Tűröm, amíg tűröm,
    Bölcsességem a világnak
    Fogaim közt szűröm;
    S ha nem akarja bevenni
    A jó tanulságot:
    Felfalom egy ásítással
    Az egész világot.

    1853.

    Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei

  • Arany János – Haja, haja, hagyma-haja

    Haja, haja, hagyma-haja,
    Sír a leány: mi a baja?
    Kicsi a lyány, mint egy bögre:
    Nagy szerelem teszi tönkre.

    „Veszett is vón’ hagyma földbe’:
    Nem könnyezne szemem tőle!
    Veszett vón’ az úrfi Pesten:
    Nem verne így az Úristen!”

    1877. november 7.

    Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei