Nemrég egy súlyos pillanatban
magamhoz egy tanárt hívattam:
hogy itt mi fáj, hogy ott mi szúr
no, nézze meg professzor úr!
Ő idenéz, ő odanéz
s azt mondja: „Semmi az egész!
De óvatosságból, barátom,
a hasát mégis föl kell vágnom!”
Az ingujját föltűrte menten
és vágni kezdett a kegyetlen.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
És vágni kezdett jobbra, balra,
aztán… no, aztán összevarrta,
és a tanár úr, a derék,
föltette a cilinderét,
fölhúzta mindkét kesztyűjét
és tanakodva nézett szét.
Az esernyőjét, ó, a bamba,
bent felejtette a hasamba.
Én láttam, mikor beletette,
de azért sem figyelmeztettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Mikor fizetni kellett, – lám, lám! –
Az ernyő rajta volt a számlán.
Az ára ötven korona,
és nem nyithatom ki soha.
Ezerszázötven koronát
nyújtottam a tanárnak át.
Azaz hogy pardon… jó előre
levontam húsz fillért belőle:
ez jár nekem mint ruhatárnak –
ezt a tanárral megértettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
Sokat nevettem életemben,
de így még sohasem nevettem.
🎵 https://www.youtube.com/watch?v=p9RwRM_aMr0&list=RDp9RwRM_aMr0&start_radio=1