https://verskucko.com

Címke: Baka István

  • Baka István: Hurok-szonett

    Erdő vagyok – eltévedek magamban,
    gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
    a kéklő, fulladásos alkonyatban
    vagyok s leszek, de nem tudom, mi módon.

    Hold-fűrész tép belém, porom szitálja
    kiszáradt zápor, elfogyok zihálva,
    ki árnyaim a föld könyvébe írtam,
    a levelek szemét vörösre sírtam.

    S nem könny szememnek ezre hull a tájra,
    parázsló csont vagyok, s min ég: a máglya,
    voltam s leszek, de nem tudom, mi módon,

    a fulladásos, kéklő alkonyatban
    gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
    erdő vagyok – eltévedtem magamban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Csak a szavak

    Csak a szavak már nem maradt más
    csak a szavak csak a szavak
    a tó szavában úszom én hol
    a hínár mondata tapad

    testemre és a mélybe húzna
    de hát az is csak szó a mély
    nevezz meg és a név a szó majd
    kiszabadulva partot ér

    csak a szavak már nem maradt más
    nem táplál a kenyér s a bor
    lélek vagyok ki test-koloncát
    hurcolva folyton megbotol

    a semmi és a lét közötti
    küszöbben bár ez a küszöb
    szó maga is csak és riadtan
    tévelygek a szavak között

    jó volna lenni még talán de
    mit is tegyek ha nem lehet
    a szótáradba írj be s néha
    lapozz föl engem és leszek

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • ⭐ Életrajzi szilánk – Baka István

    Baka István (1948. június 25., Szekszárd – 1995. szeptember 20., Szekszárd)
    Foglalkozása: költő, író, műfordító
    Anyja: Baka Erzsébet
    Múzsája: felesége, Baka Júlia – de a költészetben sokszor fiktív nőalakjai (pl. Izolda, Carmen) is

    Baka István a modern magyar líra egyik legeredetibb hangja, akinek életművét mély melankólia, erős irónia és az orosz kultúra iránti rendkívüli vonzalom határozza meg. Jelentős műfordító volt: többek között Mandelstam, Jeszenyin, Blok és Cvetajeva verseit ültette át magyarra. Költészetében gyakran teremtett „maszkokat” – Raszkolnyikov, Puskin, Dosztojevszkij vagy az orosz történelem szereplői szólalnak meg benne –, ezek mögött azonban saját fájdalma, betegsége, vívódása és tragikus önértelmezése lüktet. Rövid, súlyos élete alatt olyan életművet hozott létre, amely a 20. század egyik legerőteljesebb magyar költői világává vált.

  • Baka István: A hat tyúk

    Hódolat La Fontaine-nek
    (Kincskereső, 1995. március)

    Tollát mésszel bekente hat tyúk,
    és azt képzelték: ők a hattyúk,
    s hattyúdaluk elzengni bátran
    beugrottak a tóba hárman,
    de nem mondhatták azt se: kot,
    s a vízbe fulladtak legott.

    A másik három kinn a parton
    csak ennyit mondott erre: „Pardon!
    Mély itt a víz, nem is magos,
    inkább leszek kendermagos,
    reumás lesz a térgye, szárnya,
    akinek büdös már a trágya.
    Hattyúvá nem vágyunk mi válni,
    jobb lesz az ólban kotkodálni.”

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Egy kis (éjjeli) zenetörténet

    (1993, Népszabadság, 1993. december 21.)

    Bachhoz így szólt Telemann:
    „A kisgatyám tele van.”
    Bach ezt mondta néki: „Kend el!
    Csak vigyázz, ne lássa Händel!”

    Bécs utcáit járva Mozart,
    meglátott egy árva lószart,
    s szólt: „Ki orrát beleveri,
    nem lesz más, mint Salieri.”

    Sárgaházba jutva Schumann,
    nyakig elmerült a búban:
    „Látom már, a sors rám pikkel, –
    mért is kezdtem Clara Wieckkel?”

    Lányától ebédre Liszt
    nem kapott csak tejbegrízt;
    s kérte őt: „Cosima, vágd el!
    A felét hadd falja Wagner.”

    Nőjét hívta Mahler: „Alma,
    nékem már az élet alma.
    Légy okoska, árad verd fel!
    S elvesz majd Kokoschka, Werfel.”

    Feldöntve a kottatartót,
    Operából ront ki Bartók:
    „Nem kell ez a rusnya hodály;
    írjon zenét ide… Lehár!”

    Ha nem tetszik Penderecki,
    az ajtómon penderedsz ki!

    Forrás: DIA — PIM, Népszabadság (1993. dec. 21.)

  • Baka István: Évszakok

    Tavasz

    Márciusban még kisbaba, de gyorsan
    kibújnak hóvirág-tejfogai,
    áprilisban kamaszodik – az arca
    rügyek pattanásaival teli,
    s májusra nagylány – napsugár-sütővas
    bodorítja orgona-fürtjeit,
    egész nap magát cicomázza, s éjjel
    a hold tükre előtt biggyeszkedik.

    Nyár

    Hajtják a szél csikósai a búza
    kalász-sörényes, vad méneseit,
    s már dől a zápor, s fürge tűi a
    rét ingét virágosra hímezik.
    De most a felhő köpenye a villám-
    varrás mentén megreccsen s fölhasad,
    s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
    összesöpörni kiszalad a Nap.

    Ősz

    Tegnap még puha tenyere a Szélnek
    kérges lett mára, a simogatásnak
    nem örül senki, – hát dühbe gurul,
    és végigpofozza a tájat.
    Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
    tarkán cikázott a madárhad,
    tarkállik most a lomb, de közte már
    nem szállnak, csak az árnyak.

    Tél

    Varjakkal gombolt hó-kabátba
    bújt a rét, de csak didereg,
    ránk a forgószél teker sálat,
    mégis majd megvesz a hideg.
    Míg be nem fed a hó, s az orrunk
    répává nem dagad vöröslőn,
    szánkóval, sível ki a dombra! –
    ott fölmelegszünk rögtön.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Üzenet Új-Huligániából

    Határ Győzőnek

    Itt minden egy hetes a forradalmak
    és a szerelmek is eldobható
    papírzsebkendő ez az ország
    beléfújják szerencsésebb hatalmak
    a finnyás Európa minden mocskát
    s lucsok az is mi még eladható
    egy hétre szól minden s garancia
    sincs hernyótalp tiporja el
    vagy hernyó rágja meg s belépetézik
    és bábjából a pillangó kikel
    s kitárva tarka szárnyát szállnia
    ideje is jut legalább egy hétig
    egy hét a hitre ám hivőt ki látott
    áldjon vagy verjen itt a sors keze
    mint valutázó szerbé vagy cigányé
    valódiak közt pénzformára vágott
    újságpapírral van az is tele
    s csak azt nem vágja át ki jól figyel
    országnak ország még hazának árnyék
    itt rég nem halni itt túlélni kell

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Tavaszvég

    Nem is tudom már ősz van vagy tavasz van
    úgy bújkálok magamban mint a gazban
    gyomok közt érzem otthonabb magam
    mert ami volt oly régen odavan
    hogy még a száraz ág csörgése is
    s a babacsörgő bennem összecsörren
    vödörbe kerülök ki most csöbörben
    tengődöm mindegy tudom magam is
    fuldoklom itt vagy ott akár a hal
    kit közegéből más szűkebb közegbe
    horgász rántott ki vagy maga az Úr
    mindegy akárcsak én ő sem tanul
    a sorsából és tátog-tátog egyre
    míg hangtalan versébe belehal

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Carmen – triptichon

    (Három vers, egy bejegyzésben – 1994)

    1. Az érte meg, nem az a rózsa…

    Az érte meg, nem az a rózsa,
    Mit odadobtál, hanem az,
    Mi nyelvhegyemtől harmatozva
    Bontotta szirmát: a tavasz,
    Egyetlen tavaszom virága,
    Amit csak árulás, halál
    Követhetett. Megérte, drága,
    Hogy ami romló, sírba száll
    Idő előtt, – a te idődben
    Úgy sincsenek órák, napok;
    Szeress akárkit – énelőttem
    Nem voltál, és ha nem vagyok,
    Nem is lehetnél! Nyári, kármin
    Rózsáid szirma elpereg…
    A kérdésre: ki vagy te, Carmen?
    Csak véreddel felelhetek.
    Nem érted, Carmen? Engem, téged
    Nemcsak a kéj köt össze már,
    Hanem az árulásod végleg
    Feloldó végtelen halál.

    2. Ahogyan én szerettelek…

    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond lány, hogy feledheted
    Egy torreróért könyedén?
    Emlékszel még? Szoknyáidat,
    Mint szirmokat bontottam én
    Ki sorra, s ajkam megtapadt
    A forró, bíborló bibén.
    Emlékszel? Még táncoltam is,
    Bár botlábú vagyok, veled, –
    S pogányul csókoltad hamis,
    Húsbálvány-istenségemet.
    Ahogyan én szerettelek,
    Carmen, csak én, csak én, csak én, –
    Bolond, ki ily könnyen feled,
    S inkább letörve hull elém.
    Már nem is kellenél! Hiszen
    Virágporod reám tapadt
    Örökre, – fölszállok s viszem
    Halál-kasomba csókodat.

    3. Ó, Carmen! Ha kimondom a neved…

    Ó, Carmen! Ha kimondom a
    Neved, mely nemcsak szó, de élet
    S halál esszenciája, – ma
    Tudom már: az volt az itélet,
    S nem a hóhérkötél, melyen
    Ellengem holnap dallamát vad
    Nevednek: Carmen, Carmenem,
    S azt is, hogy áldlak, áldlak, áldlak.
    A földre csöppen majd magom,
    Ha végsőt rándulok, s alóla
    Kikél és fölsír magzatom,
    A magzatunk: a mandragóra.
    Halott vagy és halott leszek;
    De ő igézetével áthat
    Mindent, s a földiek felett
    Uralkodik: kaján varázslat.
    Ó, hogyha akkor, akkor én,
    S te is, te is, ha mind a ketten…
    Aréna-létünk bűvkörén
    Belül te, én kívül rekedtem.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Siralomház

    Nagyon közellé lett a távol,
    Már félig benne élek én;
    Mint felbontott palack nyakából,
    Csurog az édes, égi fény
    Napjaim csorba poharába;
    S iszom, amíg tart, úgy iszom,
    Mint utolsó kancsó borát a
    Betyár, ha csendőrtoll-iszony
    Lesi az órát ásitozva, –
    Mikor vezethet engemet
    Az udvarnégyszög-borzalomba,
    Ahol akasztófám mered.

    Nagyon közellé lett a távol;
    És végleges ítéletem:
    Csurog-csurog az ég nyakából
    Megromlott fényű életem.

    (1994)

    Forrás: DIA — PIM