Címke: Ballada F. Gy. egyetlen szerelméről

  • Faludy György: Ballada F. Gy. egyetlen szerelméről

    I.

    Mikor Faludy György elment Bécs őszi városába
    egy kofferrel, mely a hazája volt
    s az esti, szürke panziószobában
    Natasja balvállára ráhajolt
    s a rolettán a Rathaus tornyának sárga óralapja
    úgy fénylett át, mint egy olajpecsét –
    akkor hajnal felé így szólt Natasja:
    „Te sem vagy már szűz. Ennyi az egész.”

    S akkor F. Gy.-nek ritka lett a pénze
    s gallérja ünnepnap sem volt fehér,
    de a diáklány, ha kérdezték érte,
    csak vállat vont s vele maradt. Ezért.
    Kimosta ingét, ruháját kefélte
    és szava lett számára a parancs;
    az ágyban olykor Csehovról beszéltek.
    Melle kisebb volt, mint egy félnarancs.

    S mikor már végigjárták kettesében
    Bécs városának őszi parkjait,
    egy szürke taxi lement velük egy téli éjjel
    az úton, mely a Westbahnhofhoz vitt.
    S F. Gy. nem sírt, amikor a vonatból
    fehér bundában kihajolt felette.
    Az utcasarkon gesztenyét vett magának
    és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.

    II.

    A másodikat Mettának hívták. Porcelán arca
    nem árulta el soha, mire vágyik
    s haja oly szőke volt, hogy meggyújthatták volna rajta
    a firenzei dóm összes gyertyáit.
    Az első este kávéházban ültek, egymástól diszkréten távol
    az asztal két oldalán. Szemben fényreklám szaladt
    s így társalogtak Einsteinről és Zoláról
    a Kurfürstendamm lámpái alatt.

    És Metta ásított: „Ez a szerelem is éppen
    úgy kezdődik, mint minden szerelem;
    most két hétig Einsteinről beszélsz nékem
    és két hét múlva lefekszel velem.”
    Majd hozzátette: „De mi volna, ha most mindjárt lefeküdnénk?”
    F. Gy. a pincért hívta, hogy fizet
    s hazamentek. S Metta oly könnyedén s kecsesen
    tette le az ágyra és nyújtotta át testét,
    mint ahogy az előbbi pincér hozott három pohár vizet
    ezüsttálcán.

    És aztán egy fél évig
    cigarettáit ő gyújtotta meg
    és minden este puncsot főzött néki
    s szép német teste néki volt meleg.
    A Zoo alatt, a villanyóra mellett
    találkoztak, fél nyolckor. Minden este.
    De egy nap F. Gy. nem ment oda többet
    és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.

    III.

    A harmadik, valljuk be, kurva volt. Egy pesti bárból
    együtt mentek ki és tudták, hova.
    Fricinek hívták és vörös hajához
    jól állt a szürke garniszálloda.
    Tizenhét éves volt, szép, mint a Madonna,
    de gint ivott veszettül s köpködött.

    És másnap dél felé, mikor a mellét mosta,
    hátrasandított és megesküdött,
    hogy mától fogva többé nem lesz céda
    és F. Gy.-vel marad csak ezután.
    A vén falakról hullott a tapéta
    s azontúl ketten laktak egy szobán.

    Történt olykor, hogy, mert nem volt rúzsra pénze,
    vagy, csak szokásból, az utcára ment.
    F. Gy. meg várt rá és felforrt a vére,
    ha másnap reggel végre megjelent.
    Belerúgott, megverte és kidobta
    s az utcán állt a jég, a sár, a köd.
    Ha az éhség s a rendőr megkínozta:
    alázatosan mindig visszajött.

    S F. Gy.-t egyszer elfogta régi csavargó láza:
    gyűrött múltját, a passzust zsebretette,
    cigarettáit rádobta az ágyra
    és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.

    IV.

    S F. Gy. megjárta így a félvilágot
    és látta, hogy minden játékban nyert,
    s úgy hírlik, hogy gőgös lett és felvágott,
    mikor egy nap megjött az Éva Scherff.

    Ott jött a Mirabell-park egyik fasorában
    és rászegezte kihívó szemét,
    mely olyan kék volt, mintha a sarkában
    egy ibolyát préseltek volna szét.

    S mikor a Dómtéren leült mellette,
    olyan sápadtan mint az aszfodélosz,
    akkor F. Gy. még azt is elfeledte,
    hogy márványból van-e a milói Vénusz.

    Az Éva Scherff nem szívott, csak méregdrága
    angol cigarettákat és meg se hallotta,
    hogy F. Gy verseket liheg,
    fütyült Einsteinre, Mannra és Zolára,
    pimasz volt és szeszélyes és hideg,
    hét találkából csak egyen jelent meg
    néhány gyors percre; mindig sietett
    és gúnyolódott, ha F. Gy. szerelmet
    vallott neki; lenézte és kínozta,
    megsértette és gyűlölte s kidobta
    s ajkát, melyen fénylett a skarlát festék
    s feszes selymekbe csavart drága testét,
    melyet minden jöttmentnek szabad volt szeretni,
    neki, csak neki nem adta oda.

    De ezt az egyet nem tudta elfeledni
    soha, soha, soha.

    (Miskolc, 1933)

    Forrás: Magyarul Bábelben