Elsőfű fiatal csikó
lépdel virágos réteken
akár a lányka kényesen
lép át kacér kis vétkeken.
Tompora felett göndör fürtöt
épp most hányt a buja akác
az orgona is orgonál
nászos határ amerre látsz.
A busa fejű kis csikó
szeme felszippantja a rétet
szomjas tekintete latolja
a szétterített legelőket
orrcimpája remegve csalja
ide a messzi égi kéket.
Dajkája emlőjét feledve
szimatolja mi jó van itt?
Elrúgja vékony lábait
testében ősi füvek nedve
buzog fel, nyújtózik, örül
habozva kering még kicsit
kövérhasú kancák körül.
Felágaskodik hirtelen
övé a vágytelt végtelen.
De mi történt? Megtorpan, reszket
s mint aki drága kincset vesztett
most veszi észre… keble dobban
remegve áll a felvert porban
dehogy mozdulna többet el
feszült inakkal vesztegel.
Most riadt meg először életében
a halál fürdik téveteg szemében.
Fellegek árnya vagy akácfa ága
szórta a rémet boldog iramára:
itt van s áthághatatlan nagyra nőtt!
Ezentúl mindig látni fogja Őt.
Forrás: Lélektől lélekig
