Számban só, epe, sav és méz van,
éppen annyi, mint másokéban,
mindenkiében.
Semmi többet nem adhatok,
ha belegörbed is testem szíjas akarattal.
De már nem görbed.
Elmarasztal kegyetlenül az önítélet.
— Korán jött a te bölcsességed, asszony,
valaha mást akartál!
Kevesebb lettél önmagadnál.
Igaz, vagy sem?
Meglehet, így van.
Kifestőkönyves vágyaimban,
álmaimban, reményeimben hittem —
ó, megadatott hinnem.
Akkor ez volt szép.
Elbomoltam. Részekké —
minden otthonomban kicsinnyé, cseppekké esetten.
Felnőttekben és gyerekekben biztosan,
eltörölhetetlen vagyok jelen,
bár álmom is volt:
szédítő, tornyos — elfeledtem.
Forrás: —
