Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
A kaján arcokat, a keserű világot!
Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükrébe.
Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves
És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!
És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estén.
Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
A rút, unt életet a halál tükrében.
Forrás: Lélektől lélekig
nem vagyok elég szegény.
Még nincs bennem elég csend ahhoz,
hogy ne vitatnám a vitathatatlant:
még van szavam.
Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhozszorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő
Forrás: Lélektől lélekig
Fodor Ákos, Még mindíg, belső csend, önismeret, hiány, minimalizmus
Itt ülök, csöndben, a világ közepén,
csillaggal és sárgarigóval teli fényben.
Hosszú, vad napok jönnek és mennek,
örömök, gyötrelmek egymásra dőlnek,
de én már nem futok sehová.
A szívem egyre mélyebbre csendesedik,
mint a tó, melyben egy fa árnya rezdül,
s tudja, hogy a szél jön, elmegy, visszatér.
Tudja, hogy minden csak pillanat,
s a pillanat mögött ott az örök:
az, amit hiába űz az ember — az ünnep.
Az ünnep nem más, mint mikor nem akarsz,
nem követelsz, nem vársz semmit.
Csak vagy.
S a lét, ez a szent, iszonyú zaj,
egyszerre elnémul benned.
Akkor már nem kérsz semmit,
nem siratsz semmit,
nem vádolsz senkit.
Csak nézel, mint aki mindent látott,
és megbékélt vele.
Ez az ünnep.
És ezért kell harcolni, minden nap,
minden lélegzettel, minden könnyel,
minden hajnalban újrakezdve,
mert a világ nem adja könnyen a békét.
De ha egyszer elérted,
ha csak egy pillanatra is,
amikor minden benned és körülötted elhallgat —
akkor tudod: érdemes volt élni.
Forrás: DIA
