Címke: Berzsenyi

  • Szabó Lőrinc: Irodalomtörténet

    Volt ott egy irodalomtörténet is;
    Berzsenyinél ütöttem fel: a „kis
    Beöthy” volt, a „Tükör”. Addig sosem
    tünődtem még írókon, verseken,
    s most elbámultam: azt hittem, hogy a
    költészet olyan, mint a biblia,
    titkos, szent s roppant távoli dolog;
    s látnom kellett, szinte káprázva, hogy
    ez nem túlvilág, ez a Berzsenyi,
    de „kisgazda”, „kemenesaljai”,
    s hogy így élt, úgy, dolgozott, szenvedett,
    s bár lekritizálták, – akit szeretett,
    a nő nevét is őrzik, tisztelik!
    Utána elolvastam Kölcseyt,
    a portrét róla, s egyre lázasabb
    izgalommal a többit, másokat,
    aki csak volt s van: mire este lett,
    tudtam az irodalomtörténetet.

    Forrás: DIA

    r

  • Tóth Árpád: Két régi költő

    1. Berzsenyi

    Zord énekes, borongva ünnepellek,
    Alélt idők felém rémlő kolossza,
    Az ős magyar síkságon antik Ossa,
    Setét orom, kin szittya bú a felleg!

    Vulkánszived nehéz lávája ellep:
    Villámaid tüzétől csillagozva
    Erőt tanúl a halk utód kobozza,
    S hallom zihálni sziklatömbü melled!

    És reszketőn idézem régi, fáradt
    Estéid kedvét, míg csöndben borozván
    Késztéd lelked szebb korba szállni el,

    S szolgáid félve és juházva vártak:
    A bús magyar szók, sok kevély oroszlán
    Magányod vén barlangján, Dániel!


    2. Csokonai

    Vitézem, ó, te nem voltál a zordság
    Vitéze, vén diák csak, kálvinista,
    Ki kósza farsang víg kulaccsát itta,
    S a gráciák kezébe tette sorsát.

    Ám bús homok szent venyigéje, hordád
    Lelked szelíd fürtjét, és drága, ritka
    Borából új fájdalmak méla titka
    Halk verseinkbe dús izekkel forrt át.

    Ó, látlak: lomha árnya nőtt a fáknak,
    Már láz gyötört, s a rózsás gráciáknak
    Lárvája hullt, és párka-arca lett,

    S még görnyedtél egy édes rím felett,
    Szemedben végső fény gyúlt, húnyó csillám,
    S kezed lassan, reszketve írta: Lillám!

    Forrás: MEK