https://verskucko.com

Címke: bezártság

  • Safárik Gabriella – Farkasverem

    Farkaslélek egyesül farkaslélekkel
    életünk vermében – s szállunk fel
    egyként világunk kelyhére…

    Falként egybeolvadnak abroncsos
    szorító markú acélrácsok.
    Minden egybemosódik előttem,
    vakító fáradtságban már nem látok.

    A világ szeme ezernyi rácsként
    pillant rám, fejét leszegve.
    Ezer vas határol sírva földemen,
    kék váradhoz utat keresve.

    A rács mögött már nincsen világ,
    mi engem feléd vezetne.
    Járom köröm ernyedt akaratom
    roppant erejével fejvesztve.

    Néha felnézek pupillám fekete
    sugarú szemein keresztül,
    majd megállok a kör közepén,
    szívem hasadtan egyedül.

    Ölelj át…

    S nézd… angyalok szállnak le a földre…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Önmagamba falazva

    Mi ez? Hol vagyok én?
    Hogy kerültem ide
    Megint?
    Falak, falak:
    Égigérő falak
    Vesznek körül
    Elrendelés szerint.

    Kéz nem nyúl rajtuk át.
    Hang nem hat rajtuk át.
    Egy csillag sem üzen.
    Tán vétkeimből nőttek e falak –
    Köztük vakon vergődöm,
    Némán és süketen.

    Tűrnék, Uram, tudod
    Békességgel más, nagy fájdalmakat –
    Csak ezeket elvennéd,
    Csak ezeket elvennéd!
    E vastagodó kripta-falakat.

    Adnál erőt elveszteni magam –
    Vagy szabadulni: erőt a karomba.
    Voltam szabad,
    Most újra rab –
    Élhetek-e tovább
    Így, befalazva önmagamba?

    Voltam szabad –
    Az egészség mámorát kortyolgattam,
    Szürcsölgettem a munka gyönyörét,
    A szeretet ős-ózonát.
    S falak, falak…
    Valakinek, aki szeret,
    Aki tiszta, aki szabad
    És aki lát:
    Add kezébe a jerikói trombitát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Önmagamba falazva

    Mi ez? Hol vagyok én?
    Hogy kerültem ide
    megint?
    Falak, falak:
    égigérő falak
    vesznek körül
    elrendelés szerint.

    Kéz nem nyúl rajtuk át.
    Hang nem hat rajtuk át.
    Egy csillag sem üzen.
    Tán vétkeimből nőttek e falak –
    köztük vakon vergődöm,
    némán és süketen.

    Tűrnék, Uram, tudod
    békességgel más, nagy fájdalmakat –
    csak ezeket elvennéd,
    csak ezeket elvennéd!
    E vastagodó kripta-falakat.

    Adnál erőt elveszteni magam –
    vagy szabadulni: erőt a karomba.
    Voltam szabad,
    most újra rab –
    élhetek-e tovább
    így, befalazva önmagamba?

    Voltam szabad –
    az egészség mámorát kortyolgattam,
    szürcsölgettem a munka gyönyörét,
    a szeretet ős-ózonát.
    S falak, falak…
    Valakinek, aki szeret,
    aki tiszta, aki szabad
    és aki lát:
    add kezébe a jerikói trombitát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva: Lélekkötél

    Hallgatag vagyok
    Sokszor nem beszélek
    Magamban vagyok
    Lehet hogy ez vétek
    Eltemetem magam
    Falakat emelek
    Kitörni sem akarok
    Mert mindentől félek.

    Félek a szavaktól
    Félek a zajoktól
    Félek a csendtől
    Félek a rendtől
    Félek az álmoktól
    Félek az árnyaktól
    Félek a Naptól
    Félek a Holdtól

    Félelmeim magamnak teremtem.
    De ha elmegyek, megszűnnek az utak,
    Csak csend van és néma kiszáradt kutak,
    Mik már nem adnak vizet a szomjazónak.

    Lélekkötél csüng alá a gerendáról
    A hurok szorul, a szék felborul..

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: A rab

    Mi jobb? – üvölteni talán?
    Vergődni a börtön falán,
    Vájni sírva, vérző körömmel,
    Míg künn röhögnek kárörömmel?

    Avagy hallgatni, az a jobb?
    Ne hallja senki a jajod,
    Barátkozni a mély homállyal,
    Beharapott, fekete szájjal?

    Mi jobb? – szavalni szüntelen?…
    Vagy ez? – hallgatni szüntelen?
    Feküdni, tetszhalott tetem,
    Míg lobogva a ravatalnál
    Veszett vágyak lángjai égnek…

    Mi az pajtás? üvöltenél?
    A körmöd újra csupa vér.
    Mit vájod…… a falat?
    Te meghalsz, s a fal megmarad.

    Talán hallottál valamit?
    Talán az erdő hangjait?
    Átsusogott a kétöles
    Falon a virágzó köles?…

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek