„Adj valamit nékik, Uram, de mit kérjek, hogy
adj? Adj gyermek-vesztő méhet nékik és téj nélkül
való kebleket…”. „Annak okáért olyanná lésznek,
mint a reggeli köd, mint a reggel fölkelő harmat,
és mint a polyva, melyet a szél elhajt a szérüről
és mint a füst, mely a kürtőről kimegyen és eloszol.”
Hóseás könyve 9., 13.
Zsivány-vérük utolsót lobban
(Ezért olyan dühös vakok, rohanók).
De megették rablott kenyerük javát
Galád, bűnös, mult századokban
S már tartanak hitvány, zsoldos sereget.
Hóseás átka fogant rajtuk,
Hős vezérük is veszendő, kerge kos,
Vén ajtóiknál hiába állanak
Cifra ruháju szolga-hajduk,
Háló kamrájukba a Sors beoson.
Nemzetségük dölyfös fejérül
Már-már hull is az inogó korona,
Olyanná lesznek, mint a reggeli köd,
Magzatjaiknak sora gyérül
S polyvásan könnyü, melyet elhajt a szél.
S hiába jönnek vér-ebekkel:
Gyáva a zsoldos s azé, ki fizeti,
Veszett zsiványoknak éj a sátoruk,
De tiszta bátraké a reggel,
Az ész, a tűrés, a mag és a Jövő.
Meddő méh, tej-nélküli keblek:
Szik-sorsuk ez, hiába oly tombolók,
Rejtett törvények kibontják titkukat,
Miket érésig rejtegettek.
Tombolj, zsivány-had, az átok fogott.
Forrás: Lélektől lélekig
