https://verskucko.com

Címke: bizonytalanság

  • Gyurkovics Tibor: Mi lesz velünk?

    Mi lesz velünk ha nem leszünk
    ha mind a ketten eltűnünk
    a sűrű ködben egy letűnt
    világban mint a sebesült
    mi lesz velünk?

    Akkor majd kiket szeretünk
    ha nem leszel és nem leszünk
    ha a ködök közt lebegünk
    mint akinek az esze tűnt
    mi lesz velünk?

    Én nélküled te nélkülem
    fölszállunk majd egyenesen
    a kék szelekbe szertelen
    és túlvilági szerelem
    mi lesz velem?

    Mi ketten már egyek vagyunk
    és soha el nem szakadunk
    te nélkülem én nélküled
    többé már soha nem leszek
    ugye szeretsz?

    Csak örökké ezt kérdezem
    mint szél a faleveleken
    csak pörgök fújok reszketek
    velem leszel de nélküled
    én hol leszek?

    Az űrbe dobva mint a kő
    a végtelenbe térülő
    időben hol lesz az a nő
    aki te vagy és én meg ő
    és én meg ő?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Álom

    Amerikánál messzebb kontinens
    felé ringatsz, alighogy megjelensz,
    Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
    hogy alig érek rá figyelni gyors
    tájaidra: jószagú tavalyi
    birsalmák sárga daganatai
    gomolyodnak kötélvasút alá,
    az Óriáshegység púpjaivá,
    ökörfarkkóró jön és elmarad,
    jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
    s a zöldben rózsák vörös sebei,
    és a ködből egy tehén dugja ki
    szarvas fejét, csörgedező vizek
    s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek,
    és minden repűl, minden eltűnik,
    és nem tudom, hol járunk reggelig,
    csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
    de egyszer ott felejtesz valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kovács András – Mondd…

    Markomban szorongatom
    kincsemet,
    – törékeny cserépedényben
    őrizem a holnapot;
    a szorítástól szinte
    kiserken a vér…

    Ha majd ujjaim között
    véres tenyerem üres marad,
    s nem figyel rám csak az Isten;
    Mondd, leszel-e akkor a kincsem?

    Ha minden szertefoszlik
    körülöttem,
    ha már egészen elfordul
    tőlem a világ;
    Mondd, leszel-e, ki mellettem áll?

    Ha majd kertem virágai mind lehullnak,
    barátaim kigúnyolnak,
    nem ért meg senki és utam közepén
    térdig ér a sár;
    Mondd, leszel-e, ki hazavár…?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Falus Julia: Mit hagytam ott…?

    Vajon megtudom-e valaha
    mit hagytam ott benned?
    talán a tekintetem lett részed –
    egy pamlagon kiterítve heverve,
    vagy az a rövid, éppencsak séta,
    embereket kikerülő,
    álombeli, képzeletbeli préda…

    bújtatni való emlék ez is, az is,
    s merre a kifelé visz, kezed ma arra int,
    kiparancsolt minden, mi rólam szólt,
    igen, megyek, megyek már!
    csak keresem a hátsó ajtót.

    Azt hiszem majd egyszer megtudom,
    mit hagytam ott benned,
    most még nem súg senki –
    lecsukódnak, pillognak a szemek,
    de lesz majd egy hang, ami az igazat
    mondja ki, – kivárom
    könnyeső permetez
    volt néhány nap, – tényleg?
    vagy hogy léteztél
    az csak egy……?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna: Esetleges esetlegességeink

    lehet, hogy ismerlek,
    vagy talán…
    biztosan ismerlek…
    vagy talán csak ismerősnek tűnsz,
    bizonyára,
    hasonlítunk:
    én rád vagy
    te rám.

    Most már ne csukd rám az ajtót,
    most már én sem csukom rád
    az ajtót,
    betoppanhatsz,
    betoppanhatok,
    hogy megoszd velem a vacsorád,
    hogy igyunk egy pohár bort is rá,
    hogy ágyba bújjunk,
    hogy szeressünk, szeressünk,
    hogy legyünk mostantól párban,
    egy elképzelt örök nyárban.

    Most már ugye…
    ugye minden rendben?
    Ki tudja?
    most már ne csukd rám az ajtót…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Emily Dickinson: 511

    Ha őszre várnám jöttödet,
    Elűzném a nyarat,
    Gazdasszony hessent így legyet,
    Arcán derűs harag.

    Ha év múltán jönnél megint,
    Gyúrnék hónap-golyót,
    És külön lenne mindegyik,
    Egy hónap – egy fiók.

    Ha századok telnének el,
    Számlálnám ezt a rajt,
    Míg nem temetné ujjaim
    Van Dieman földje majd.

    Ha tudnám, hogy a vég után
    Élted lesz éltemé,
    Héjként lökném odébb, s kapnék
    Az öröklét felé.

    De nem tudom, mennyi is az,
    Ami még hátravan,
    És ez gyötör, mint gonosz méh,
    Mely zaklat untalan.

    Fordította: Tábor Eszter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Canzone

    Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
    ó, hallgat még felőled benn a lélek,
    mely fátylat von köréd, szerelmesem,
    s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
    jósorsodat hozom, vagy tán halálom
    arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
    új, mézes fájdalom
    indái közt nehéz utat találnom.

    Csak azt tudom, hogy társra sose várt
    az én szívem s lettél egyszerre társa,
    elvéve tőle életet s halált,
    hogy visszaadd másféle ragyogásra;
    hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
    hazátlan csörtet villámtűz elől;
    és kunyhóm összedől,
    ha benne otthonod meg nem találtad.

    Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
    szinte öröktől ismerős a testem,
    fejemnek fészke ott a kebleden,
    s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
    semmit se titkolok s ős-ismerősen
    jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
    imbolygó szánalom,
    vagy éji égen csillagkérdező szem.

    A megtépett ideg, e rossz kuvik,
    szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
    kicsinyke úrnő, térdedhez búvik
    s elszunnyad az érzékiség kutyája;
    és benn a Fénykirály, az örök ember,
    még hallgat, tán nem tudja szép neved,
    s nem mond ítéletet,
    így vár piros ruhában, szerelemben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Soós Gábor: A szemed

    Szemed szédülő lelked tükörterme.
    Benne minden annyira eltúlzott, s mégis
    olyan valószínűtlenül őszinte.
    A szemed a szerelmem. A szemed fétis.

    A szemed a minden. Te a szemed vagy.
    Mikor nézlek, rám omlik, mi jár fejedben.
    Csak felfogni nem tudok ennyi mindent;
    sosem nézzük sokáig egymást, mi ketten.

    Látom, hogy félsz, látom: bizonytalan vagy;
    ezer sebed fájdalma nyílt titok nekem.
    Vágyak és gátak laza hálójában
    mocorog, vár egy sosem használt szerelem.

    És ha egyszer igazán közel jönnél,
    úgy, hogy az orrunk finoman összeérne,
    én csak nézném azt az eleven homályt,
    és Nálad maradnék örökre… Végre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Viszontlátásra

    Viszontlátásra, – mondom, és megyek.
    Robognak vonatok és életek –
    Bennem, legbelül valami remeg.
    Mert nem tudom,
    Sohasem tudhatom:
    Szoríthatom-e még
    Azt a kezet, amit elengedek.

    Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
    Viszontlátásra – holnap.
    Vagy ha nem holnap, – hát holnapután.
    Vagy ha nem akkor – hát majd azután.
    És ha aztán sem – talán egy év múlva.
    S ha még akkor sem – hát ezer év múlva.
    Viszontlátásra a földnek porában,
    Visontlátásra az égi sugárban.
    Viszontlátásra a hold udvarán,
    Vagy a Tejút valamely csillagán –
    „Vidám viszontlátásra” mégis, mégis!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz – Bizonytalanság

    Ha messzire mégy, nem búsulok érted,
    nem bolondulok, ha szemedbe nézek,
    mégis, ha tartósan nem keresel, már
    sajog a lelkem, valakit igen vár,
    s epedve magamtól megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha elváltunk, hasztalanul idézem,
    röpke vonásod se bukkan elébem,
    máskor meg napokig, nem kell akarnom,
    érzem, ahogyan szép arcod kibontom;
    s tanácstalan ismét megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Nehéz volt már, de nem jutott eszembe,
    hogy terhemet éppen nálad tegyem le;
    magam sem értem, céltalan bolyongva,
    hogyan érkezem, csak úgy, hajlokodba;
    s küszöböd átlépve megkérdezem:
    mi hozott el? Barátság – szerelem?

    Életedért magamat nem kímélném,
    nyugalmadért poklok tüzét se félném;
    bár szívemet a hév el nem ragadja,
    életed volnék, békéd – egy szavadra.
    S tűnődve ismét csak megkérdezem:
    mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?

    Ha mellemen parányi kezed töpreng,
    valami nyugalom fátyla körülleng,
    súlytalan álomnak tetszik halálom,
    de fölébredek, magam itt találom,
    s riadt szívvel, fönnhangon kérdezem:
    mi ez: barátság? Vagy már szerelem?

    Amikor neked vallottam e verssel,
    látnokok tiszta lelke nem lepett el;
    észre se vettem a nagy ámulatban,
    honnan a szó, rímére mint akadtam,
    s miért hogy a végén megkérdezem:
    mi ihletett? Barátság – szerelem?

    (Kalász Márton fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig