https://verskucko.com

Címke: biztatás

  • Benedek Elek – Újévi ének

    Esztendő borul esztendőre,
    Az új az ót eltemeti.
    Ki búsul ezen? Csak a dőre,
    A bölcs mindezt csak neveti.
    Bánatra öröm, erre bánat,
    Jövő-menő vendég nálad:
    Mindég így volt ez s így leszen,
    Bolond, ki ezért szót teszen.

    Virághervadás mért búsítson,
    Mikor tudod, lesz majd tavasz?
    Bánatba téged mért borítson,
    Ha a tél mindent behavaz?
    Legyen tanítód a természet:
    Végképp semmi el nem enyészhet:
    Haló porodból fű fakad
    Az Élet él, meg nem szakad.

    Nehezebb lesz-e a Jövendő,
    Mint volt a Múlt, ki tudja azt?
    Sohasem volt még oly esztendő,
    Mely ne hallott volna panaszt.
    Bízzál Istenben rendületlen,
    Boldogtalan csak a hitetlen,
    Jaj annak, kinek hite nincs,
    Ezt nem pótolja semmi kincs.

    Teher alatt nő meg a pálma,
    Régi bölcs mondás és igaz.
    Sorsod bármily gyászosra válna,
    Ne csüggedj, megjön a vigasz.
    Eszed s szíved, ha helyén lészen
    Kezed örökké csak jót tészen,
    Jót úgy, hogy ne tudja a bal…
    Tiéd a végső diadal.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Arany János: FIAMNAK

    FIAMNAK

    Hála Isten! este van megin’.
    Mával is fogyott a földi kín.
    Bent magános, árva gyertya ég:
    Kívül leskelődik a sötét.
    Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
    Vetve ágyad puha-melegen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Látod, én szegény költő vagyok:
    Örökül hát nem sokat hagyok;
    Legföljebb mocsoktalan nevet:
    A tömegnél hitvány érdemet.
    Ártatlan szived tavaszkertében
    A vallást ezért öntözgetem.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Mert szegénynek drága kincs a hit.
    Tűrni és remélni megtanit:
    S néki, míg a sír rá nem lehell,
    Mindig tűrni és remélni kell!
    Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
    Élne a hit, vigaszul nekem!…
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd ha játszótársaid közül
    Munka hí el – úgy lehet, korán –
    S idegennek szolgálsz eszközül,
    Ki talán szeret… de mostohán:
    Balzsamúl a hit malasztja légyen
    Az elrejtett néma könnyeken.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd, ha látod, érzed a nyomort,
    Melyet a becsület válla hord;
    Megtiporva az erényt, az észt,
    Míg a vétek irigységre készt
    S a butának sorsa földi éden:
    Álljon a vallás a mérlegen.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    És, ha felnövén, tapasztalod,
    Hogy apáid földje nem honod
    S a bölcsőd s koporsód közti ür
    Századoknak szolgált mesgyeül:
    Lelj vigasztalást a szent igében:
    “Bujdosunk e földi téreken.”
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
    S benne az erény diadalát:
    Mert különben sorsod és e föld
    Isten ellen zúgolódni költ. –
    Járj örömmel álmaid egében,
    Útravalód e csókom legyen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem!

    (1850)