https://verskucko.com

Címke: bölcsesség

  • Juhász Gyula: Buddha

    Mosolygó hindu bálvány,
    Ki végtelenbe révedsz,
    Taníts egy kis mosolygást
    E nagy szenvedéshez.
    Taníts egy kis mosolygást,
    Te nagy, örök mosolygó,
    Oly kurta ez az élet,
    Oly furcsa ez a bolygó.

    Mosolygó hindu bálvány,
    Én annyit sírtam itt lenn,
    Olvastam bibliákat,
    Várva, vívódva hittem.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Hitemen mosolygó,
    Mily jó lehet a semmi,
    A végtelen koporsó.

    Hol nem nyílnak virágok,
    A hervadásra szántak,
    Szerelmek, álmodások:
    Virági a halálnak.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Az élet láza oly jó,
    És oly gonosz az élet,
    És én rád sírva nézek,
    Te nagy, örök mosolygó.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Ó Ember!

    Az Embert én sajnálva szeretem,
    A gyűlölet nem borom, kenyerem.
    Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
    Az bujtogat, sebez és ostoroz.
    Mert szent az Ember, nagyra született,
    Hogy lássa, élje e mély életet,
    Mely fönséges csuda, dicső titok
    És áldottak a bitók és sírok,
    Mert szent a szenvedés, szent a halál
    S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.
    Rögtúró férgek, fényes csillagok,
    Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.
    Ó Ember, búsan, alázatosan
    Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,
    Az örök törvény mint áll és ítél,
    Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?

    Forrás: MEK

  • Arany János: Intés

    Jó költőktül azt tanultam
        S adom intésül neked:
    Sose fáradj, sok cifrával
        Elborítni éneked!
    Szólj erővel, és nevezd meg
        Ön nevén a gyermeket;
    Szólj gyöngéden, hol az illik, –
        S ne keríts nagy feneket.
    Olykor egy-két szó is jobban
        Helyre üti a szeget,
    Mint az olyan, ki beléhord
        Földet, poklot és eget,
        S ordít, amíg elreked.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Fodor Ákos: Axióma

    A szeretésen
    kívül minden emberi
    tett: romépítés.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

    Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
     legyen tiéd örökre az egész.
    Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
     itt van neked az epe és a méz.

    Ez itt a keserű s ez itt az édes,
     ez a fekete és ez a fehér,
    ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
     ez itt a méreg és ez a kenyér.

    Tejet adok, de hozzá szörnyű vért is,
     ölelni lágyan és birkózni kart,
    és harcot is, hogy harcolj csakazért is,
     a rózsa mellett ott legyen a kard.

    Van még néhány elhányt és csonka holmi,
     egy kis verőfény és egy-két kacaj,
    viaskodó kedv, várat ostromolni,
     és végezetre egy nagy, tompa jaj.

    Iker ajándékot veszel örökbe,
     oly ember-ízű és oly felemás,
    de ember adta, nem telt néki többre,
     eget ne vívj, mély kútakat ne áss.

    Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
     s koldus apád most tétovázva áll,
    mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
     és a baljában ott van a halál.

    Forrás: MEK


  • Szabó Lőrinc: Játszani

    Mi volt, Öreg, a legjobb? – Játszani.
    S aztán? Hagyd a gyerekkort! – Játszani.
    Vágyni a nagy világba? – Játszani.
    Készülni szent csatákra? – Játszani.
    Mások könnyét törülni? – Játszani.
    Gyermekednek örülni? – Játszani.
    Hinni saját magadban? – Játszani.
    Ha nem, a pillanatban? – Játszani.
    Bort, pénzt, nőt tékozolni? – Játszani.
    Istenekkel dacolni? – Játszani.
    Költőkkel égbe szállni? – Játszani.
    S ha jött csoda, akármi? – Játszani.
    Tudtál te lelkesedni? – Játszani.
    Ez a legtöbb? csak ennyi? – Játszani.
    Elég. Én mást szeretnék – …játszani!
    S hiszem, többnek fogok még – …látszani!
    Vigyázz, kardom öl! Bolond vagy, Öreg!
    – Távozz, ne zavard a köreimet!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék

    „Apu!…” Igazán csoda volt, de
    még elkaptam a gyereket.
    „Látod?!…” mutattam le a mélybe.
    Hallgattunk. Lóci reszketett.

    Reszketett és csak nagysokára
    mondta: „Rémes, hogy az ilyen
    életveszélyektől az ember
    nem szabadul, csak…” s hirtelen

    elakadt. „Csak, ha…” szava ismét
    fátyolos lett és remegő.
    „Csak ha szót fogad!” mondtam én. És:
    „Csak ha már meghalt!” mondta ő.

    (Raguza)

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

    Ünnep előtt volt. Kint a kertben
    húsvéti bárány bégetett,
    most borult virágba az alma,
    a barackfa már vetkezett,

    én meg épp versbe igyekeztem
    fogni életet és halált,
    mikor egyszerre nyílt az ajtó,
    jött Lóci és elémbe állt

    s megszólalt: – Apu, verset írtam!
    – De hisz még nem tudsz írni, te!
    – Nem is írtam, csak kigondoltam.
    – No, halljuk. – Hát figyelj ide, –

    szólt Lóci, azzal nekikezdett
    s két sorban elmondta a verset:
    „Az életet adja, adja,
    egyszerre csak abbahagyja.”

    Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól
    a versed? Ennyi az egész?
    – Hát az istenről, az a címe! –
    magyarázta a gyerek; és:

    – Nem kéne még valami hozzá?
    kérdeztem én kíváncsian.
    – Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,
    ebben már minden benne van.

    – Benne van, jól van, igazad van,
    szép a vers, menj és játssz tovább! –
    Szinte ijedten csókoltam meg
    Lóci hatéves homlokát…

    Ő elrohant… Kint ragyogott a
    tavasz, a bárány bégetett
    s én eltünődve ezt a verset
    írtam a magamé helyett.

    Forrás: DIA

  • Tóth Árpád: Elég volt a vágta

    Lassan, lovam, lassan,
    Elég volt a vágta;
    Vén legénynek tempós már a
    Kengyelvasba hágta.

    Minek is nyargalnánk?
    Hová? Ki elébe?
    Itt is, ott is örök cudar:
    Egy a világ képe.

    Lobogni lélekkel
    Haszontalan próba,
    Míg mi élünk, nem lesz más e
    Veszett Európa.

    S hiába legyezget
    Holmi tavaszféle,
    Mindegy az már, öreg csontnak,
    Tavasz van-e, tél-e?

    Dirmegünk, dörmögünk,
    Bajszunk, kedvünk kajla,
    Nem kell már a szerelem se,
    A parázna frajla.

    Édes kábulatra
    Könnyebb szerzet vágyjon,
    Ordas, lompos régi búkkal
    Hálunk mi egy ágyon.

    Fringiánk is vesszen!
    Az ifjabb fegyver
    Hadd csattogja, hogy ő minden
    Ócska vaskót megver!

    Majd eléri őt is
    Idején a balság –
    Hányja farát, míg lehet, a
    Csikó-fiatalság!

    Mindegy már minékünk
    Szerda vagy csütörtök,
    A nagyságos angyal vagy a
    Tekintetes ördög!

    Tempós lassúsággal
    – Elég volt a vágta –
    Szép egykedvűn átkocogunk
    A másik világba.

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Hívogató

    Én szép ifjuságom
    Sárgul hervadozva,
    Ülök már a sutban
    Lomhán darvadozva –
    Ilyen vagyok én már,
    Fanyar, csöndes, fáradt,
    Így szeress, ha kellek,
    Nem járok utánad!

    Jó volt, hiszen jó volt
    Fiatalnak lenni,
    Kényesbús fejemnek
    Nők keblén pihenni,
    Víg, ravasz hunyással
    Lesni alattomba,
    Játszik-e földrengést
    Keblük puha dombja…

    Mint a kerekerdő
    Májusi virággal,
    Tele volt a szívem
    Tréfás ifjúsággal;
    Mint a kerekerdő
    Novemberi gőzzel,
    Tele már a szívem
    Keseredő ősszel.

    Zord egy kerekerdő!
    Csupa sár és felleg!
    Kivirul még? Mindegy!
    Így szeress, ha kellek.
    Ordas bánatommal,
    Dércsípte kedvemmel,
    Nagy hallgatásokkal,
    Őszi szerelemmel!

    Békítő vég-kortynak
    Keresem a kútját,
    E bolond világnak
    Szent kifele-útját:
    Ha van ajkad méltó,
    Ily csókkal itass meg,
    Ha van karod áldott,
    Az útat mutasd meg!

    Forrás: MEK