https://verskucko.com

Címke: Buda Ferenc

  • Buda Ferenc: Nem vagyok…

    Nem vagyok senki rabja,
    csak önmagam darabja,
    s hogy más meg ne kötözzön,
    magamat kell kötöznöm
    magamhoz, mint a fészek.
    Így fonódom hát össze
    egésznek.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Egyetlen…

    Egyetlen sebezhető pont vagyok,
    a világ közepe.
    Számtalan egyenes és görbe vonallal
    húzhatnak keresztül,
    s szívemben a körző hegye,
    amellyel a mindenséget mérem.

    De mivel kiválasztottalak a világ értelemmel
    bíró dolgai közül,
    kiterjedésem továbbra is végtelen.
    Nincs fölöttem hatalom,
    mert keresztülnéztem a csontjain,
    és megláttam a semmit.

    Lábam viszi már az értelmet,
    ami kiveszett az utakból,
    az útmenti fákból, az útmenti emberekből,
    s keresztüllépkedek a köveken, síneken, fahasábokon
    s a halál hancúrozásban kifáradt kölykein.

    Bordáim boltívei közé zártam az orgonahangú istent,
    szabad vagyok.
    De téged teszlek rabbá:
    szíved bejáratára szögezem
    vasból vert virágaimat.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Mondd, ugye soha

    Ki kellett volna mennem
    már régesrég Nyugatra?
    Talán ott, idegenben
    a vész nyugodni hagyna.

    Én már itthon maradtam
    és ma sem tennék másként,
    pedig csak bajt arattam,
    s nem babra megy a játék.

    De nem bánom a börtönt,
    ha érzem a szemed,
    s égő arcomra öntöd
    édes szerelmedet.

    Ha fejsze csap szívemhez
    s száz fal fejemre dűl,
    mondd, ugye soha, kedves,
    már nem hagysz egyedül?


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Mécsesszemű remény

    Fellegfúró fecskék
    fulladnak a porba.
    Vizes, vén bölcsesség
    lángunkat kioltja.

    Kibelezett béke,
    nyög, mint beteg állat,
    megtiport testére
    hideg havak szállnak.

    Földszín-szürke hadak
    jajtalpú csizmája
    tapossa a havat
    simára, simára.

    Sűrű, sima, kemény
    a fagy, szinte éget.
    Mécsesszemű remény
    őrzi a sötétet.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Rend

    Hazánk zúzott szivén a vér
    hülő patakban omlik, alvad.
    Rőtcsillagos, komor, kövér
    tankok teremtenek nyugalmat.

    Törik a csend, szilánkja pattan,
    füstölve száll a pillanatban.
    Húsunk emésztő gyilkos hordák
    minden erőnket megrabolták.

    Kezünkben fegyver, s jóremény
    csak halottaink hűlt szemén.
    Minket meggyaláztak, megöltek,
    hernyótalpak halomra törtek,

    töltött ágyúcsövekkel vártak,
    tízszeres vasgyűrűbe zártak,
    bombáztak, lőttek, aprítottak,
    fegyvert letenni szólítottak

    hazug szavakkal, fenyegetve,
    hivatkozván békére, rendre,
    de nékünk
    nem kell semmi rend,

    ha tűz s terror teremti meg,
    minékünk nem kell jóbarátság,
    ha ágyúszóval magyarázzák,
    minket nem győz meg érv, sem eszme

    bombázva és szuronyt szegezve!
    A véres, megfeszített Béke
    lenéz a fegyverek csövére.
    Hazánk zúzott szivén a vér

    görcsös, sajgó csomókba alvad.
    Rőtcsillagos, komor, kövér
    tankok teremtenek nyugalmat.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Távoli…

    Távoli kürthangon
    kérdezi az Isten
    hogy ha őbenne nem
    akkor miben hittem

    Szólnék ha szél lennék
    szólnék ha szó lennék
    hozzá futtam volna
    már rég ha jó lennék

    dehát nem vagyok jó
    szó se vagyok szél se
    mogyoró-jég módján
    hullok a vetésre

    egy felhő fiaként,
    ezerként de egyként
    nem ismernek pedig
    átlátszom üvegként

    géppuskagolyóként
    verődöm a zöldre
    fájdalmak fagyai
    kötöznek a földbe

    melegek takarnak
    fények hívogatnak
    lengő pára-hajjal
    lendülök a Napnak

    viharok hordoznak
    cifra szelek dobnak
    fehéren hullok le
    rossz lábak tapodnak

    fenék esznek de én
    maradok egésznek
    ezer darabban is
    egy lobogó lészek!


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Szürkeszemű

    Szürkeszemű, szelíd este
    ereszkedik a szívemre.
    Szürkeszemű, szelíd éjjel
    elmegyek nincsen-reménnyel.

    Elmegyek, hisz úgyse bánod,
    úgyse voltam, csak barátod,
    úgyse voltam semmi, semmi.
    S egyszer úgyis el kell menni.

    Szerettelek és szeretlek –
    akarom, hát elfeledlek.
    Eltemetlek, de megtartlak
    régi szépnek, drága dalnak.

    Ami jó volt, nagyon jó volt,
    de szíveden fehér hó volt,
    fehér hóba beleestem,
    nem tudtam, hogy feneketlen,

    nem tudtam, hogy ilyen forró
    a fehér hó, a fehér hó…


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Ne rejtőzz el…

    Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
    Rádcsukom a szempillámat.
    Benn zörömbölsz a szívemben,
    s elsimulsz a tenyeremben,

    s elsimulsz az arcom bőrén,
    mint vadvizen a verőfény.
    Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
    nagyon jó így, hogy velem vagy.

    Mindenekben megtalállak,
    s öröm markol meg, ha látlak.
    Nézz rám, szólok a szemednek,
    ne fuss el, nagyon szeretlek!


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Isten szalmaszálán

    Gömbölyű szivárvány
    egykoron valék –
    Isten szalmaszálán
    rezgő buborék.

    Majd a földre hulltam
    fénylő mag gyanánt,
    látni úgy tanultam
    tőled, földanyánk.

    Mégis: egyre marnak
    ordas kételyek:
    ápol s eltakar? vagy
    élve eltemet?

    Tán ha egyszer –
    nemsokára? –
    én következem,
    elmúlásom ára majd a
    folytatás leszen.

    Gömbre írt szivárvány –
    egykor az valék:
    Isten szalmaszálán
    szappanbuborék.

  • Buda Ferenc: Szürkeszemű

    Szürkeszemű szelíd este
    ereszkedik a szívemre.
    Szürkeszemű szelíd éjjel
    elmegyek nincsen-reménnyel.

    Elmegyek, hisz úgyse bánod,
    úgyse voltam, csak barátod,
    úgyse voltam semmi, semmi.

    S egyszer úgyis el kell menni.

    Szerettelek és szeretlek –
    Akarom, hát elfeledlek.
    Eltemetlek, de megtartlak
    régi szépnek, drága dalnak.

    Ami jó volt, nagyon jó volt,
    de szíveden fehér hó volt,
    fehér hóba beleestem,

    nem tudtam, hogy feneketlen.

    Nem tudtam, hogy ilyen forró
    a fehér hó, a fehér hó…

    Címkék: Buda Ferenc, szerelem, búcsú, emlék, fájdalom