A kéj lecsapó mennykövénél
Amit láttam, nem volt mennyország,
- Uram, mutasd meg újra orcád;
Tévedtem, ennyi az egész.
Tévedtem – bűnt miért hazudjak?
Mellet ki ver, kezet ki tördel?
Én ebben a büzhödt gödörben
Téged kerestelek, tudod jól.
Kinek Legelső Látomása
Nyíló gyermekszememben égett:
A pokol fenekén is téged,
Nem ezt a hitvány ördögöt.
Én azt hittem, veled csatázom,
Mint egykor Jákob a hegyen:
Én vagy te – ámen, úgy legyen!
Akárki győz, győzött az isten.
Én ezt a bordélyházi lármát
Ezer sivító torkon át
Mint égbezengő orgonát
Hallgattam tátott, mafla szájjal.
Amivel az ördög kinált,
Ezért ittam a trágyaléből
És a boszorkányok öléből,
Mint aki szentelt bort iszik.
Tűrtem, hogy tátott számba köpjön
S könnyes szemembe, a pimasz,
De most egy áruló grimasz
Az álarcot letépte róla.
Hát ez volt, aki nyársrahúzott,
Eremből ugró vért eresztett?!
És én mint mennyei keresztet
Cipeltem őt a hátamon!
Megállj csak – hát ez nem te voltál?
Hová jutottam, istenem!
Hisz őket én nem ismerem,
Nem ér a játszma – kezdjük újra!
Hatot vetett, vakot vetett
Sorsom ez alvilági kockán –
Sebaj, még bírja a lapockám!
Nem gilt, ha az ördög kever!
Testvér vedd el, keverd meg újra
A zölden izzó vaspohárt:
Énnékem a sátán nem árt,
Az én sorsom isten lehet csak.
Napisten, ordító Valóság,
Új Ádám tántorog eléd,
Mint visszakullogó cseléd,
Ki méhedből szakadt el egykor.
Ki elcsavargott Édenedből
S Lillith sötét szemébe nézett
És megvakult s most puszta kézzel
Tapogatja a kék eget.
Mutass fényt, mely nem pörkölő tűz,
Hangot, mely nem halált okád.
Mutasd meg éltető okát
Az illatos barackvirágnak.
Erdőben fát, erdőt a fában
S erdő mélyén, kit elhagyott,
A szép, csukottszemű, halott,
Mosolygó, édes, édes Évát.
Forrás: Lélektől lélekig
