„Hol nincs bűnbánat,
ott nincs feloldozás sem.”
Címke: bűnbánat
-
Koltay Gergely – És úgy
És úgy, s csak annak ki velem van, gyönyörű szerelmem,
Nők, kik kísérnek, kikben az igazat kerestem,
s neked is még, csak neked, gyönyörű szerelmem,
lehet, hogy mindent elrontottam, mikor neked üzentem.
Másképp kellett volna, gyönyörű szerelmem,
de felhők szakadtak az égen és kinyílt a holnap, a jövő,
melyet hibás napjainkból megkapunk előre,
mit rég elvesztettem, a pillanatok,
mint korhadt fa kidőlnek, gyönyörű szerelmem,
villám sújtotta életünk még így is szép, mert mindent érted tettem,
te gyönyörű, te kedves, te vagy az kiben az igazit kerestem.És most, utoljára, s csak annak ki nem láthat, de bármit annak,
ki sohasem sírt, csak egyszer, az engem sírva nem láthat,
csak egy igaz pillanat legyen, mit régóta kerestem,
légy te az, ki lehetnél, gyönyörű szerelmem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Farkas István: Küzdelem
az út menti bokrok között botladozom
tövisek karcolják a bőröm
összeszorított fogam közt véres könnyeim
íze égeti szikkadt nyelvem
tüdőm sípol büdös levegőt szív
szemem nem látja a napfényt
eső nem mossa arcomajándékot követeltem tőled
s nem akartam amit kaptam
Jónásként elbujdostam
de nem hajóra szálltam s most
nem jön a cethal mely lenyel
majd végül partra köp
csak vánszorgok itt
valahol az út melletttudom hogy most is figyelsz rám
és megveted bolond büszkeségem
amely bajba sodort engem
de hidd el megbánás és
alázat is van bennemés hiszem hogy egyszer az én sóhajom
hívja a földre az angyalokat
hiszem hogy egyszer az én vérem festi vörösre a folyókat
hiszem hogy egyetlen leheletem vihart támaszt
és szemem-kék színű lesz az ég
melyen át megláthatlak végre
s akkor megmutatod nekem az utatmutasd uram oltárod hadd tegyem rá a szívem
Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Köszönet az életért
Van-e szebb élet, mint a másik
S nem mindegy-e, akárhogyan
Verjük magunk az elmúlásig?Úgy siratom azt, amit sírtam,
Olyan nagy vétek a sírás:
Esti vezeklés hajnal-pírban.Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az Élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
De már jön a megjobbulás,
Már az örömet látni kezdem.Már megragyog fénnyel az Élet,
Mindennemű s mindenkijé:
Milyen nagy, áldott fényességek.Akárki helyén éltem volna,
Életem éltem egyaránt,
Ujjongva avagy panaszolva.És akármi is fog már jönni,
Mielőtt végleg elmegyek,
Meg fogom ezt szépen köszönni.Forrás: MEK
-
Ratkó József: Segítsd a királyt!
(III. felvonás, 7. jelenet – István imája)
István:
Lélek szól velem?
Ne hagyj kápráznom, Isten!
Felítál engem sújtoló kezedre?
Szólj békességet, küldj vigasztalást!
Te kezedben van élet és halál.
Bölcsőnek, sírnak keskeny köze van.
Bár ezt a vént sokáig hagytad élni,
pedig pogány volt.Te tudod, Uram,
tiéd a tanács és az értelem!
Megháborodtak csontjaid, atyácska,
mintha feltúrták volna gyors kezek.
Talán ha tolvaj mívelkedik így,
s fújó vadkan, ha ölőjét ledönti.
De az hörögve szaggat és tapos,
s beléfal emberébe, szürcsöli!Ne hagyd látnom a múltakat, Uram!
Jó reggelt, Isten! – inkább jó napot!
Világ födelét fölnyitottad immár,
s fényed özönlik, nyitnak csodáid is –
szellő bókol, madár ujjongva szólal,
minden teremtett lélek, lelkes állat,
a millió fű mind, s külön-külön,
az érzéketlen kő is megragyog.Édességét, jó ízeit a létnek
hatalmas karral terjeszted közöttünk.
Dicséret érte!Embertől nyugodt vagy?
Törődsz velünk? – három halál ma is.
Kettő rajtam, s a harmadik tiéd.
S vajh, szerte mennyi – számon tartod-e?Be sok halált ítéltem a nevedben,
be sok halállal intettél pedig!
A hit vezérelt, nem Te – már tudom,
s az én bűnöm, hogy nem értettelek.Zúgó zápornak Te, ki utat osztasz,
hogy gyenge fűnek jövését kihozza,
engem ekképpen miért nem segítesz?
Vagy bűneimmel kötöztél magadhoz?
Rám nehezedtél, útaim elálltad!
Jóságomat is megtorlod, Uram!Te, aki látást követelsz a vaktól,
s a lábavesztett embertől, hogy járjon,
s imára fogja kezét a kezetlen,
Uram, ne kérd azt, ami lehetetlen!
Aki most tanul, tanúnak ne hívd!
A hír, ha vak, akkor csak bajt okoz.Rosszul mérted fel, Uram, az én erőmet!
Málhádat tovább nem tudom cipelni.
Nincsenek immár csak halottaim!Lenni nem kezdett, s véghetetlen Úr,
ki markoddal megmérsz minden vizeket,
s araszoddal az egeket beéred,
ki haragodnak egy leheletével
világot fújsz el, csillagot kioltasz,
s föld megindul, hegyek hanyatlanak
egy intésedre, Uram – égig érő
s hatalmaskodó népeket elejtesz,
míg virágoznak választottaid –Vigyázz reánk, hogy álljunk meg a hitben,
segíteni ne vesztegelj nekünk,
s hogy el ne esnénk: óvjad lábainkat!
Tanítsd meg, akik ellenünk uszulnak,
és földeinket elcsipegetik,
és sóvárognak falvaink iránt,
és kiírtanák szülötte-szavunkat,
hahogy dicsérni tégedet ne tudjunk,
és minden módon ártani akarnak,
tanítsd meg őket, Uram, haragodra!S intsd meg, akik a szent munkát segélik,
s hitre hajtott népedet pásztorolják –
örök hálát hogy tőled várjanak –,
mert igen gőgösek immár,
mintha ők adták volna e földet is alánk!Juttasd eszükbe, ki vagy Te, Uram,
s kicsodák ők!
És tedd, hogy ne legyünk
gyalázatja a szomszéd nemzeteknek,
ne legyünk csúfja és játékai,
s messzire való maradékaink
rút járom alá ne vetessenek!Ámen.
-
Harcos Katalin: Asszonyi fohász
Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbekiáltó,
mert élek bűnök közt, eltemetve,
de nézz le gyarló gyermekedre!Csak a jóra és szépre vágyok,
és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
hogy rám talált, akinek rabja lettem.
Ne ítélj hát szigorún felettem!Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
Csak a tőled kapott kívánás,
a boldogságra vágyó női lélek,
csak a szép, szerelmes remények.Csupán az, hogy lelkem feléledt,
és testem szívemmel együtt övé lett…
Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
szent tűzben égő, tiszta hevületben.Soha nem nézek jobbra-balra,
nem vágyom csalóka diadalra,
sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.Csak adni, és nem kapni vágyok,
de lásd, megbocsátásért kiáltok.
Uram, Te adtál női lelket,
ami szomjazza a szerelmet,
s vele testet, örömre készet,
amíg el nem veszi az enyészet.Akaratot is, hogy ellenálljak
száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
de képességet is, hogy szeressek,
s miatta – látod – bűnbe essek…Uram, segíts, hogy amíg élek
ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
de őt, engedd boldoggá tennem!
Aztán helyette is ítélj felettem. -
vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben
Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
mint a miénk most? – Kínok imája! –
Nyisd meg, Nagyúr, a fellegek kárpitját,
s irgalmas szívvel figyelmezz rája.
Nincs annyi fűszál libanoni lejtőn,
mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe,
hallgass meg, kérünk, jaj, most az egyszer,
Miatyánk, ki vagy a mennyekbe’!Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!
Sok volt a vétkünk – nagy büszkeségünk,
felhőkig járt az álmodásunk –
de most bánattól gyötrötten mondjuk:
Szenteltessék meg a te neved!Végigvertél a borzalommal,
és mégis, most is széthúzunk, látod.
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
jöjjön el végre a te országod!
Ugye nem szórod szét ezt a népet,
bujdosónak a nagy világba,
hiszen te hoztad Ázsiából,
s verted, de védted a pusztulástól
ezer évig! Mondd csak: hiába…?!
Voltunk a véres védőbástyád,
s voltunk villámló ostorod,
tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
legyen meg a te akaratod!Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
s küldd az erőt a rossz karunkba!
Küldj halk esőt a földjeinkre,
s legyen gondod a barmainkra!
Önts enyhülést a lelkek tüzére,
s tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
csak legyen béke, boldog megértés,
miképpen menyben, úgy a földön is.Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,
nincsen koldusabb néped minálunk.
Nézzed a gyermek éhező száját,
asszonyainknak bús Kálváriáját,
ha te nem segítesz: elveszünk!
Ó, add meg hát a napi kenyerünk!Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
gőgösek közt bizony elsők voltunk,
de most a házunk hamva van fejünkön,
s a bűnbánat megtépte köntösünket,
Isten! istenes szerelemmel
bocsásd meg a mi vétkeinket!Minket megvertél, magyar Isten,
és megverted az őseinket.
De fiainknak minden más nép
felejtse el apái vétkét
– sok számolatlan számadásunk –
miképpen mi is megbocsátunk
a mi ellenünk vétkezőknek.Torkunk rekedt a rimánkodástól,
az ős magyar föld: merülő gálya.
Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
oltalmazd meg, vigyázz rája,
és ne vigy minket a kísértésbe!A tenyereden, Isten-apánk,
hordod az ember-milliókat.
Mi is elférünk békében ottan,
csak vesd ki köztünk az árulókat!
Nem kell minékünk más hódolása,
és nem vágyik a magyar sehová sem,
csak engedj élni, tüzekbe nézni,
tilinkószónál mesét mesélni,
és szabadíts meg a gonosztól! – Ámen. -
Balassi Bálint: Adj már csendességet
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
s romlást valló.Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat,
ébreszthet-e?Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
igéd szerint,
Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
hitem szerint,Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
letört szárnyát;Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
bú s kín nélkül!Forrás: Magyar Kurír
