Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejű csikókat
terelt udvaromba.
Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.
Forrás: Versek mindenkinek
Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
Angyalarcoddal hajolj le reám,
hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
kicsi karommal átkaroljalak!
Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
Láttam ott angyalt, százat, ezret,
talán még több is volt ott, úgy lehet.
Ha láttad volna! Készültek éppen,
hogy összeszedjék mind, mi az égben
játék vala. S hej, mennyi volt!
Az égbolt
szinte leszakadt alatta,
s az angyalok egy pillanatra
e sok játékot összeszedték,
hátukra vették,
aztán — huss! Lebbent a szárnyuk,
szálltak a földre, én utánuk,
aztán-aztán felébredék…
Úgy-e, szép álom? Óh, de szép!
Forrás: magyar-versek.hu
Nem tudok vizen járni
követ kenyérré változtatni
halakat megsokasítani
nem tudok holtat feltámasztani
ezért arra várok, ki
tud a vizen járni
tud követ kenyérré változtatni
megtöbbezteti a halakat
és felébreszti a halottakat
Forrás: Magyar Kurír
Bizony, fiam, emlékszem még a korra,
Így néztem én is, mint te, csillagot!
Meredtem égő mennyei bokorra,
S éreztem ezt a furcsa illatot.
Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
De bámulásim egyszer elmaradtak –
Talán mikor lelkednek adtam át.
Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
Semmise dőlt el és nem végleges.
Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
Égen-földön ős titkot fejtegess!
Forrás: Facebook
🌌
Adjátok nekem,
adjátok vissza nekem
a hajnal-okozta mámort,
a könnyű szívvel
ballagó hajnali tábort.
Megyek a dértől-dercés úton,
távol a bútól.
Fagytüskék égnek ereimben.
Hajnal van, s fájhat minden,
csak a szívem nem.
Ti deszkapallók,
a szürke sárból kiaranylók,
életen átringó hidak,
ha rátoklelek,
a könnyű győzelem gyönyöre itat.
Gyönyörű,
bármit mondjatok, most a gond is gyönyörű,
a lélek hűs földje felett
tüzijáték, mit jajlehelet
fújt ki, didergő tűzpalota.
Öt érzékem de friss még,
csudáikat rávésték
sárgöröngyök és paloták,
– úgy lépj elém jelen világ:
most a csoda a mérték.
Csoda vagy te is, ballagó,
angyalhajadra hull a hó,
s nem is vagy tán jelen,
nem segítesz, ha elesem
te sem, de senki sem.
Halálom se legyen más;
borzongó hajnali ballagás,
csodák és alvó idegek.
Halál zajtalan angyalai,
hajnalban vigyetek.
Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.
Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.
És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.
A gyerekem az életemnek mása,
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.
Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.
Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad…
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
