Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
Himbálva ringat.
Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
Siratják a csókjainkat.
Álmodva nézlek: két piros felhő
Kószál az égen.
Csókokat gyarlón, himbálva váltnak
S meghalnak vágyak tüzében.
Két piros felhő: szállunk. A lángunk
Éhesen lobban.
S itt lent a kertben még a pipacs is
Szán bennünket jóllakottan.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Az ajkamon még itt az ajkad íze,
A csókjaidnak édes harmata,
Harmat, mely éget, részegít, bolondít,
Nem ittam lángolóbb italt soha!
Piros kehelyből, ajkadból ittam,
Oh, hogy ihatnám mindig, úntalan!
Ahány a vízcsepp minden tengerekben,
Ajkadnak annyi, annyi csókja van.
Mind az enyém, és mind engem bolondít,
Csókolj, bolondíts, drága gyermekem,
Hogy félig öntudatlan támolyogjak
A csókjaid borátul részegen.
És ki ne józanodjak, amíg élek,
S ha nyugaton leáldozott napom:
Dalolva tűnjek el az éjszakában
A legutolsó csókkal ajkamon.
