Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdők az ő szemei,
Küszöbe elé teríteném magam
Lábtörőképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbúvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide…
Mező álmodhat össze annyi jót –
Az én kedvesem a füvek szíve.
Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi téren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
Forrás: szeretem a verseket
