Már a tél elérte a várost,
plakátok nyalják a ködöt;
a szerelem sós íze magányos
számat marja, mert mint két pólus között
a neonfény északsarki, havas
tündöklése – a szerelem szívem
s szíved közt hatalmas
ívként kigyult: nem vagy velem.
Szabad kóborgó, ámulok,
önként a karodba mi űz?
A tél fehér pincéibe lucsok
verte tavasz fénye betűz;
így omlik össze majd a gőg
és fortyogó kamaszkorom.
Fennhéjázása összetört
szelíden szóló szavadon.
Forrás: Lélektől lélekig
