Szétkotorta tűzhelyünket
vézna léc,
ha felszítod tüzeinket
elalélsz,
meg ne lesd zord álmainkat
felrivallsz,
el ne dudold dalainkat,
belehalsz!
Forrás: eternus.hu
Szétkotorta tűzhelyünket
vézna léc,
ha felszítod tüzeinket
elalélsz,
meg ne lesd zord álmainkat
felrivallsz,
el ne dudold dalainkat,
belehalsz!
Forrás: eternus.hu
(ford.: Eörsi István)
Kapj el hulló csillagot,
Ejts teherbe egy tököt,
Súgd meg, hol a tűnt napok,
Vagy ki patkolt ördögöt,
Hablány hol zeng, s mi segítsen,
Hogy az irigység ne csípjen,
S hol kél
A szél,
Mely tisztes lelkeket segél.
Furcsa dolgokra vagy itt,
Vonz, ami nem látható?
Vágtass tízezer napig,
Míg nem hull hajadra hó,
S elidőzve a csodáknál
Esküdj meg, hogy sose láttál
Oly szép
Nőt még,
Akiben lobog a hűség.
Ha lelsz egyet, írj haza,
Zarándoka hadd legyek:
Mégse tedd, hisz érte a
Szomszéd házig sem megyek,
Hű volt tán, míg megismerted,
De én mégsem keresem meg,
Úgyis
Hamis
Lesz jöttömig hárommal is.
Forrás: Magyar Bábel
Énekeltünk, kóstolgatva
valamennyi szót,
és úgy, hogy az égő borral
torkunkon lefolyt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”
Úgy daloltuk, minden cseppje
a szívünkre folyt,
hogyha szólt, hát a szívünkre
cseppent, csak ott szólt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”
Ezt fújtuk csak, hogyha mást is,
ha más nóta szólt,
abban is csak, mint csalitban,
hogyha madár szólt:
„a szívemet a szerelem
körülfogta volt…”
Szekér az idő sarában,
zörgött, zakatolt:
alkonyatból éjszakába,
hajnalba hajolt –
tiszta az ég, csupa csillag,
mégsincs rajta Hold!
Reggel aztán ki látta meg?
Talán Irén szólt,
ujjával az égre karcolt:
ott röpül a Hold! –
Megismertem: az én szívem,
az én szívem volt!
Ringott a táj, és fölötte,
mint sirály, a Hold.
Azért égett oly pirossal,
mert a szívem volt:
s a szerelem, a szerelem
körülfogta volt…
Forrás: DIA – PIM
A lóca végén, óbor mellett,
Nagy, barna legény énekelget,
Egy szál cigány ugyan cifrázza,
Ujjong, zokog az ő nótája.
Az ő nótája az a nóta,
Mely egyre járja még azóta,
Hogy magyar álmok visszaszállnak
Tavaszába egy szebb világnak.
A gyertya fogy, tüzel az óbor,
Elég is volna már a jóból,
De a legény büszkén, merengve
Bámul egy álomregimentre!
Más nóták jöttek, hej, azóta,
Hogy megszületett az a nóta,
De rendületlenül, kevélyen,
Nem tudsz felőlük, jó legényem.
…Mint hogyha magyar fajtám lelke,
Ujjongna, sírna, énekelne.
Árva legény, szép, konok bánat,
Ó be szeretlek, be sajnállak!
Forrás: MEK
Esik eső,
Szakad, szakad,
Szeretnélek,
De nem szabad.
Te is tudod,
Tudom én is,
Nézzük egymást
Mégis, mégis.
Törvény, szokás,
Szabott szabály,
Ajtó, asztal,
Ház a határ.
Te is tudod,
Tudom én is,
Várjuk egymást
Mégis, mégis.
Beborul, és
Kinyíl az ég,
Minden éjjel
Megyek eléd.
Te is tudod,
Tudom én is,
Messze vagyunk
Mégis, mégis.
Fölém borul a lisztes ég
pokróca, hallgatom az estet,
s a lassú hóhullás neszét.
Kabátom, gőgöm szertefeslett.
Üzend, dal, dúdold szenvedés,
bukfencet hányó gyermekeknek;
jaj annak, aki szeret, és
jaj annak, aki nem szerethet.
Forrás: Szívzuhogás
Dal
Párjavesztett gilicének szíve fáj,
Fülemile panaszától zeng a táj;
Ne szomorkodj fülemile, gerlice:
A te bajod az enyémhez semmise.
Égi madár hegyen-völgyön megszállhat,
Társa helyen társra megint találhat:
Jaj, de nekem nincs se hazám, se párom,
A világot egyes-egyedül járom.
Messzi honum tája körül jaj be kék…
Azt se tudom, hegy-e az ott vagy az ég;
Azt se tudom, eljutok-é oda még:
Vagy sose lesz egyéb hazám, mint az ég!
(1857)